Légpuskával sem lehet rendőrökre lőni, letartóztatták az elkövetőt

Elrendelte a bíróság annak a Nógrád vármegyei férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint légpuskával rálőtt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. november 6., 14:53

Szerző:

A közleményben felidézték: péntek este érkezett a rendőrségre a bejelentés, miszerint egy Nógrád vármegyei férfi azzal fenyegette a szomszédja családját, hogy megöli őket. A gyanúsított a rendőröket szidalmazással fogadta, és azt kiabálta: „ha nem mentek el pár perc múlva, meg fogtok dögleni”.

A rendőrök folytatták az intézkedést, erre a férfi a kezében tartott légpuskából lövést adott le feléjük. A lövedék az egyik rendőrt a mellkasán találta el, ő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az elkövető később újra lőtt, azonban senkit nem talált el. A férfit végül a Terrorelhárítási Központ időközben értesített munkatársai fogták el. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a támadó őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki nem tett vallomást.

Az elkövető ellen korábban már indult büntetőeljárás és annak hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el, akkor is hivatalos személyekre támadt – írták.

A főügyészség szerint a gyanúsított – aki 2023. június óta zaklatás miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll – szabadlábra bocsátása esetén feltehetően további bűncselekményeket követne el, ezért indítványozták a letartóztatását, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelt – áll a közleményben.

(Kiemelt kép illusztráció: a Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai a Fővárosi Törvényszék előtt Budapesten 2019. március 24-én. KISBENEDEK ATTILA / AFP)