Egy sörért gyilkolt kölyökmacskákat

Egy 50 éves férfi és 46 éves társa ellen vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség, mert több külyökmacska életét is kioltották.

2024. január 16., 11:03

Szerző:

A Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint öt kölyökmacska megölésére vállalkozott két férfi. 

A vádiratat alapján a fiatalabb férfi 2023. szeptember 12-én megkérte a másikat, hogy a háza padlásán lévő kölyökmacskákat „tüntesse el”, ezért egy doboz sört ajánlott neki. A másik férfi felment a padlásra, egy 30x30 centiméteres nylon zacskóba tette a pár napos cicákat, majd a fizetségül kapott sörrel együtt hazament. A háza udvarán a zacskó száját bekötötte, mert később akarta elásni az állatokat, majd elment otthonról.

A szomszéd észrevette, hogy egy nylon zacskóból árad a kétségbeesett nyávogás, és azonnal jelentette a rendőröknek és az állatvédőknek, akik az ügyben eljárást indítottak a vádlott ellen.

A szomszéd, a rendőrök engedélyével, átmászott a kerítésen, majd a zacskó száját kinyitotta, a tűző napon a három kölyökmacska már elpusztult.

Kettőt további állatot súlyos állapotban találtak, amelyeket az állatvédők orvoshoz szállítottak. Az egyik állat életét sikerült megmenteni, a másik azonban az állatorvos beavatkozása ellenére is elpusztult.

Mint írják a négy macskának esélye sem volt a menekülésre, rendkívüli szenvedések árán pusztultak el. 

A macskatulajdonost felbujtóként, társát pedig tettesként elkövetett, több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntettével vádolta meg az ügyészség, és velük szemben elzárás büntetés kiszabására, valamint 124.444 forint bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt – áll a tájékoztatóban. 

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

A Schadl–Völner-ügy nyolcadrendű vádlottját februárban jogerősen elítélték, mert bevallotta, hogy kenőpénzt fizetett Schadl Györgynek, a végrehajtói kar volt elnökének. A bíróság ötmillióról két és félmillió forintra csökkentette a kiszabott pénzbüntetését, ugyanakkor közben a nyolcadrendű vádlott 73 millió forintos osztalékot vett ki a végelszámolás alatt álló irodájából.

A tanára vette attól  az általános iskolás gyerektől a kést, aki azt szerette volna, ha „sajókazaiak mind megfizetnének" – legalábbis erről írt a fiatalkorú a közösségi médiában közzétett bejegyzésében. A diák meg is üzente az osztályfőnökének: mindenkit meg akar ölni az osztályban.