Kegyetlenül megverte volt feleségét az NB I-es fociedző

Elrendelték a férfi letartóztatását. 

2022. május 20., 09:09

Szerző:

Egy hivatásos tűzoltóként is tevékenykedő, az NB I-es Mezőkövesd utánpótlás csapatánál dolgozó fociedző nem bírta elviselni, hogy a felesége nélküle képzeli el az életét. Ferenc annyira kegyetlenül elbánt többször is gyermeke édesanyjával, hogy a járásbíróság – a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kérelmének helyt adva – már a nyomozati szakban elrendelte a férfi letartóztatását – írja a Blikk.

„Feri mindig kedves és vidám volt, úgy gondoltam, a légynek sem tudna ártani. Hatalmas baráti köre volt, mindenki szerette. Legalábbis addig, amíg ki nem derült, mit tett a feleségével. Tűzoltónak is kiváló, de az igazi nagy szenvedélye a foci volt, amellyel profi szinten foglalkozott. Jöttek neki az eredmények is, az NB I-es Mezőkövesd utánpótláscsapatánál volt edző. Ott soha senkit nem bántott, a gyerekekkel, kamaszokkal jól bánt. Egyszerűen nem akarjuk elhinni, hogy a párjával ilyen borzalmasan viselkedett”

– mondta el a férfi egyik ismerőse a Blikknek.

A Blikk közlése szerint, évek óta ne élnek házasságban, mivel a férfi többször is megverte a nőt, ezért elvált a Ferenctől, aki képtelen volt elviselni, hogy a felesége nem akar vele lenni, ezért zaklatta személyesen és telefonon. A volt feleség többször kért segítséget a rendőrségtől. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

14:07

A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság korábban letartóztatta a Bács-Kiskun vármegyei férfit, aki a gyanú szerint a kormányhivatali határozat végrehajtásában közreműködő rendőrökre támadt élettársával. Az ügyészség most az élettársat hallgatta ki gyanúsítottként. Az esetről videófelvétel is készült.