Jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatásokat – vádat emeltek ellenük

Alapítványi iskolai csalás miatt emeltek vádat hét ember ellen Szegeden.

2022. január 28., 11:15

Szerző:

Vádat emeltek hét ember ellen, mert éveken keresztül jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatást alapítványi fenntartású iskolák több száz diákja után – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra közölte: tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett minősített költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat az ügyben.

Szegeden 2001 szeptemberében hátrányos helyzetű fiatalok és kábítószer-függőségben szenvedők támogatására egy közhasznú alapítvány jött létre, amelynek kuratóriumi elnöke a vádlottak egyike volt. A szervezet két oktatási intézményt is létrehozott a városban, ahol a többi vádlott vezetői, vezető-helyettesi, illetve ügyintézői feladatokat látott el.

Az iskolák fenntartójaként az alapítvány a jogszabályok szerint minden tanévben, félévente jogosult volt a tényleges tanulói létszámhoz igazodó normatív támogatás igénybevételére az első szakképesítésüket ott megszerző diákok után. A vádirat szerint azonban csaknem kilencszáz olyan tanuló után is igényeltek és kaptak állami támogatást, aki nem állt tanulói jogviszonyban az oktatási intézményekkel, vagy beiratkozott ugyan, de a tanórákat sosem látogatta.

A vádlottak által 2012 és 2014 között jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás összege meghaladja a 112 millió forintot. A költségvetésnek okozott vagyoni hátrány még nem térült meg – írta az ügyész.

(Kiemelt képünk illusztráció: Iskolai tanulmányi kirándulásra a fővárosba érkezett tanulók tanáraikkal a budai Várba tartanak az I. kerületi Lovas úton, a Gránit lépcsőnél. Fotó: MTVA / Bizományosi / Jászai Csaba)