Járda közepén hagyott elektromos roller miatt halt meg egy férfi
Egyre több baleset okozója az elektromos roller Svédországban.
A naphire.hu úgy tudja, nem ez az első halálos kimenetelű baleset, amit a kétkerekű, elektromos járművel okoztak az országban. A tragédia vasárnap történt a Stockholmtól 100 kilométerre fekvő Västerås városában. A hírek szerint egy 80-as éveiben járó férfi vesztette az életét, miután a biciklijével beleütközött az úton hagyott rollerbe.
A rendőrség halálos közúti baleset okozása miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Az egyenruhások megkeresték a tulajdonos céget is, hogy meg tudják állapítani ki volt az e-roller utolsó bérlője, aki otthagyhatta a járművet az úton.
A svéd főváros nemrég pénzbírságot vezetett be azokkal a cégekkel, vállalkozásokkal és üzemeltetőkkel szemben, amelyek gazdátlan elektromos rollereit a közterület-felügyelőknek kell az útról eltávolítaniuk. A bírság összege átszámítva 90 ezer forint – számolt be a hírről az Index.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Alexander Schimmeck/ unsplash)