Hátba szúrta az egyik rokont a sértődött, hívatlan vendég

A konyhaablakon keresztül távozott. 

2022. január 21., 16:19

Szerző:

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki rokonát megkéselte, majd verekedni kezdett – írja az Ügyészség közleménye.

A közlemény szerint a 39 éves pécsi nő 2020. májusában hívatlanul megjelent egyik távoli rokonánál, aki aznap ünnepelte születésnapját. Napközben az este tartandó családi összejövetelre készültek. A készülődés során, beszélgetés és italozás közben a pécsi nő zokon vette az ünnepelt rokon egyik megjegyzését, ezért egy konyhapultról felragadott késsel hátba szúrta. A sértett életveszélyes sérülést szenvedett.

Ezt követően a vádlott a konyhaablakon át távozott a lakásból, és az utcán az őt számonkérő egyik szomszéd felé egy téglát hajított, majd verekedni kezdett vele.

Az elsőfokon eljárt Pécsi Törvényszék a vádlottat – a vádnak megfelelően – életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért 4 év börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, illetve enyhébb büntetés kiszabása iránt fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: 168.hu / Merész Márton)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.