Lecsapott a NAV két Pest megyei kisboltra, fura dolgokat találtak az élelmiszer közé rejtve

Pest megyei óraüzleteket és vegyeskereskedéseket ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, és hamis órákat, valamint engedély nélkül árusított rizsbort foglaltak le.

2022. május 17., 10:38

Szerző:

A NAV azt közölte kedden az MTI-vel, hogy az 1,6 millió forint értékű, több mint ezer, különböző márkájú hamis óra miatt iparjogvédelmi jogok megsértése miatt feljelentést tettek. Két vegyeskereskedésben, az élelmiszerek közé rejtve 750 üveg, több mint kétmillió forint értékű rizsbort is találtak. A tulajdonosok a termékek származását, eredetét nem tudták igazolni, ezért az árut lefoglalták, és költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek – írták.

 (Kiemelt kép: Forrás NAV hivatalos Facebook-oldal)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.