Gyermekbántalmazás: fogdosta kiskorú betegeit, rács mögé került

Ismét egy súlyos gyermekbántalmazásra derült fény, ezúttal egy kamu orvos volt az elkövető.

2025. március 25., 10:43

Szerző:

Újabb súlyos gyermekbántalmazás történt az országban. Egy férfi 2016-tól ellenszolgáltatásért rendszeresen kezelt elsősorban kiskorúakat a magáról elnevezett speciális, ízületmobilizációként hirdetett módszerrel, annak ellenére, hogy nem volt az ilyen eljárás végzéséhez szükséges, jogszabályban előírt orvos, illetve gyógytornász felsőfokú egészségügyi szakképesítése.

Két gyermekbántalmazás egy rendelőben

A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint – melyet az MTI szemlézett – egy vizsgálat során a hatóság megállapította, hogy a vádlott által alkalmazott szakmai fogások nem tartoznak egyértelműen az egészségügyi szolgáltatások körébe, ám a hirdetések alapján az érintett szülők azt hihették, hogy a gyermekük egészségügyi szolgáltatásban részesül. Kitértek rá, hogy a férfi 2020 és 2021 között a kezeléseken két kiskorút szexuálisan zaklatott, egyiküket megkérte arra is, hogy egy chatalkalmazáson jelölje be őt ismerősnek, majd üzeneteken keresztül próbált vele bizalmas viszonyba kerülni.

A gyermekbántalmazási ügyben érintett egyik tanú 2021. december 8-án értesült gyermekeitől a sérelmükre elkövetett cselekményekről, ennek hatására lemondta a további kezeléseket, pár nappal később pedig feljelentést tett a vádlott ellen a rendőrségen. A törvényszék az eset kapcsán kiadott közleményében kifejtette, hogy a vádlottat – a vádirati tényállással egyetértve – folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek.

Soha nem lehet többé orvos

A Budapest Környéki Törvényszék a férfit 5 év fegyházbüntetésre ítélte, de emellett végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől is, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A döntéssel szemben az ügyész, valamint a vádlott és védője is fellebbezett.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Photo By: Kaboompics.com / Pexels)