A rettegő kiskorútól még a szendvicsét is elvették kirablói egy Nyíregyháza felé tartó vonaton

A Debreceni Járási Ügyészség csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik egy Budapestről Nyíregyháza felé tartó vonaton kirabolták az egyedül utazó kiskorút.

2022. december 6., 12:37

Szerző:

A vádirat szerint a két felnőtt és a fiatalkorú elkövető 2022. szeptember 8-án, reggel, a debreceni vasútállomáson menetjegy nélkül felszálltak a Nyíregyháza felé közlekedő vonatra azért, hogy a kocsikban utazóktól pénzt kéregessenek. Miután a vonat elindult, észrevették az egyedül utazó, 14 éves sértettet. Odamentek hozzá, leültek mellé és beszélgettek vele.

A kiskorú sértettben már az ismeretlen férfiak jelenléte is erős félelmet keltett, majd amikor az egyik elkövető felszólította, hogy adjon neki pénzt vonatjegyre, a megfélemlített sértett kivett a nadrágja zsebéből 3000 forintot és azt átadta, írja az ügyészség. Ezt követően a fiatalkorú a sértettől még a szendvicsét is elkérte, majd mindannyian kimentek a kocsiból. Távozásuk közben az egyik felnőttkorú elkövető a kezében tartott fémes tárgyat végighúzta a sértett oldalán, hogy fenntartsa a félelmét.

A debreceni rendőrök az elkövetőket rövid időn belül elfogták, a vádlottak azóta is letartóztatásban vannak.

(Kiemelt képünk illusztráció: Keleti pályaudvar, indulásra váró személyvonat. Fotó: Bazsó Bálint/168.hu)