Súlyosabb büntetést kért az ügyészség a kínai emberrablókra

Azt gondolták, hogy meglopja őket a saját alkalmazottjuk, erőszakkal bírták vallomásra.

2021. augusztus 30., 20:51

Szerző:

Súlyosabb büntetést kért az ügyészség azokra a kínai emberrablókra, akik személyi szabadságától megfosztva, felfegyverkezve, erőszakkal, fenyegetéssel, súlyos sérülést és súlyos egészségromlást okozva számoltatták el a bevétellel az egyik alkalmazottjukat.

A nem jogerős ítélet szerint a kínai állampolgárságú, letelepedett vagy magyarországi tartózkodási helyű vádlottak – miután négyükben az a meggyőződés alakult ki, hogy az áruházukban dolgozó sértett sikkaszt – az alkalmazottat egy ötödik, magyarul jól beszélő társuk segítségével elszámoltatták: az irodában a táskáját és ruházatát ellenőrizték, majd kiabálva, fenyegetőzve felelősségre vonták a kevés bevétel miatt. Ezután rángatva, taszigálva levitték a pincébe, ahol eszközökkel is bántalmazták, menekülési próbálkozásait erőszakkal megakadályozták, és közölték vele, hogy addig nem engedik ki, amíg rájuk nem íratja a kocsiját, a házát. A nő végül egy nagyobb összegről szóló tartozáselismerő nyilatkozatot írt alá, amit fel is kellett olvasnia, amelyet a vádlottak videóra rögzítettek. Ezt követően a súlyos sérülést és sokkot is szenvedett sértettet elengedték. 

A vádlottakat a bíróság öt és hét év közötti szabadságvesztésre ítélhetik, és hét évre ki is tilthatják az országból. 

(Kiemelt kép: Illusztráció Fotó: Eggy Gouztam / Unsplash)

Huszonöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a Deák téri késelés egyik elkövetőjét - közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A tájékoztatás szerint a fiatal férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélték el.