Kétszáz üres borítékkal bukott le két budapesti főorvos

Felkészültek voltak a 14 rendbeli vesztegetés elfogadásával gyanúsított fehérköpenyesek. 

2021. szeptember 10., 15:38

Szerző:

Egy fővárosi kórház két főorvosát és egy asszisztenst hallgattak ki hálapénz elfogadása miatt a rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást a BRFK. A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa 2021 júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől, a pénzből egyikük asszisztense is részesült – írták.

A nyomozók szeptember 8-án kutatást tartottak a két főorvos rendelőjében, ahol az íróasztalfiókokban közel kétszáz olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek a hálapénzt adták át.

A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök 14 rendbeli vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak nem tettek vallomást, az eljárás során szabadlábon védekeznek.

Egy videót is közzétettek arról, ahogy lecsaptak rájuk.

(Kiemelt kép: police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.