4 ügyes trükk, hogy a nappali igazán szép legyen
Elég ellesni a lakberendezők néhány módszerét ahhoz, hogy a nappali hangulata kellemesebbé váljon.
A lakberendezés szempontjából a nappali az egyik legizgalmasabb terület, hiszen ez az a helyiség, ahol valóban van tétje annak, hogy ne csak praktikus legyen a berendezés, hanem mutatós is. Bár a minimalista stílus nagy sikert arat az elmúlt időszakban, bizonyos esetekben érdemes extrémebbnek tűnő ötleteket is kipróbálni – mutatott rá a The Spruce.
A legtöbb embert két külön csoportba lehet sorolni: egyesek a leegyszerűsített stílust kedvelik a környezetük kialakításakor, míg másoknak inkább az egyedi darabok okoznak örömet. A lakberendezők is két táborra oszlanak, ám a két irányzat között több a közös pont, mint azt előre bárki is gondolná.
Bizonyos elemeket még akkor is be lehet csempészni a helyiségbe, ha egyébként alapvetően a másik lakberendezési stílust részesítjük előnyben, és úgy tűnik, érdemes is kísérletezni, hogy a végeredmény még szebb legyen.
A nappali ettől lesz igazán nagystílű
A letisztult bútorok, a klasszikus formák és a semleges színek harmonikusnak hatnak, ugyanakkor kissé sterillé válhat tőlük a helyiség. Annak érdekében, hogy otthonosabbá váljon a szoba, érdemes egy-egy markánsabb darabot is elhelyezni, amelyek uralják a teret. A lakberendezők szerint erre a célra érdemes például egy mutatós szőnyeget kiválasztani. Emellett már nem is szükséges semmilyen kiemelkedő dekoráció használata, hiszen ez lesz az első pont, amire minden vendég tekinteté magára csalja majd.
Ehhez hasonlóan a kissé kaotikus, sokféle stílust képviselő berendezési tárgyak között is rendet teremthet, ha például a falra felkerül egy minimalista kép, amely nyugalmat áraszt magából. Így gyakorlatilag senki nem arra figyel majd, hogy adott esetben nem igazán illenek egymáshoz a bútorok, hanem a szoba központi elemére, amely letisztultságával megnyugtatóan hat mindenkire.
A minták és a különböző anyagok kombinálásától egyébként nem érdemes megijedni, ezt a módszert a lakberendezők is gyakran alkalmazzák, a mértéke azonban meghatározó, hiszen akár az extrémig is terjedhet. Kezdetben például érdemes lehet azzal próbálkozni, hogy azonos legyen a függönyök és a kanapén elhelyezett díszpárnák színe: ettől máris nagystílűbbé válik a nappali. Akár a bútorok színével is harmonizálhat valamely kiegészítő, és az is ügyes megoldás, ha a különböző minták és színek megjelenésével játszunk: akár árnyalatnyi, vagy méretbeli különbségekkel is mutatós lehet a végeredmény.
A szakemberek azt is kiemelték, hogy bármilyen stílust is képviseljenek a bútorok, mindig fontos megőrizni a tiszta formákat. Ez ad egyfajta rendezettséget, akár vintage, akár modern darabokról van szó. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kerülni kell a túlzsúfoltságot, és érdemes mindennek megtalálni a helyét, hiszen még egy minimalista színekkel berendezett nappaliban is káosz uralkodhat, ha valójában semmilen tárgynak nincs meg a saját helye.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)