Virtuális mecénások – A kultúra közösségi finanszírozása

A közösségi internetes oldalak megjelenésével, az online fizetési módok elterjedésével hihetetlen fejlődésnek indult a világhálós közösségi finanszírozás, a crowdfunding. Két nagy amerikai webportál is létrejött pénzgyűjtésre, közülük az Indiegogo már Magyarországról is elérhető. Itt bárki hirdetheti szellemi termékét és pénzt kalapozhat virtuálisan a megvalósításhoz.

Persze ez sincs ingyen. Az Indiegogo használatáért fizetni kell, a befolyt pénz után pedig adózni. A terméket bemutató marketingkampány, videók, fotók készítése is komoly költség. Pontosan meg kell fogalmazni, milyen célra mennyi pénzt szeretne összegyűjteni az alkotó, és mit nyújt cserébe a támogatóknak.

A közösségi finanszírozás nem jótékonysági akció. Sokan voltaképp előfizetnek egy határidőre elkészülő műre. Csakhogy semmi garancia nincs arra, hogy a projekthez szükséges összeg tényleg összejön. Az előrendeléseket azonban ebben az esetben is teljesíteni kell. Viszont azzal a feltétellel is lehet szerződést kötni: ha nincs meg a kellő pénz, az alkotó inkább mindenkinek visszafizeti a felajánlását. Kockázatos ez.

Másfelől hatalmas sikerekre is van példa: készült már Oscar-díjas rövidfilm is közösségi finanszírozással. A virtuális térben látszólag egyenlő eséllyel vadászhatunk mecénásokra. Valójában az a befutó, akire a nemzetközi sajtóban is felfigyelnek s aki globális piacokat is képes meghódítani. Lássuk be: e téren mi, magyarok, versenyhátrányban vagyunk.

De nem is ez a legfőbb baj. A kultúra finanszírozását itthon alapvetően az államtól várják: elsősorban közpénzekre pályáznak az alkotók. Tény, ilyen kicsi országban állami támogatás nélkül képtelenség, mondjuk, színházi struktúrát fenntartani, filmet gyártani. De színházi előadások létrehozására is lehet pénzt gyűjteni a crowdfounding oldalakon.

– A teátrumok attól tartanak, ha ilyen módon szereznének pénzt, akkor csökkennének az önkormányzati és az állami támogatásaik. Pedig számukra ezek sokkal nagyobb biztonságot jelentenek, mint a bizonytalan civil források – magyarázza Venczel Sándor közgazdász, egyebek mellett a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Budapesti Operettszínház és a Magyar Állami Operaház volt gazdasági vezetője.

A közösségi finanszírozás hagyományosabb módszereivel azért nálunk is több színház próbálkozik. Például a Radnóti Színházban – Komáromi György gazdasági igazgató ötlete alapján – bevezették a jelképes székvásárlásokat. Aki hatvanezer forintot befizet, annak az általa kiválasztott nézőtéri széken réztábla hirdeti a nevét.

– Székeinknek már a nyolcvan százalékát eladtuk. Támogatóink nem csak anyagilag segítenek: ők személyesebben is kötődnek színházunkhoz – jegyzi meg Komáromi György.

Egyszer összehívták a tiszteletbeli „székfoglalókat” a Radnótiban. Akadt, aki halott édesapja nevét vésette a réztáblára, így állítván neki emléket. A rendezvényen ott volt a társulat nemrég elhunyt tagja, Keres Emil is. Bálint András akkori direktor megkérdezte tőle: „Emil bácsi, te miért vettél széket?” „Azért, hogy akkor is köztetek lehessek, amikor már nem oszthattok nekem szerepet” – felelte a művész.

Venczel Sándor azt mondja: egy átlagos méretű hazai kőszínházban körülbelül tízmillió forintba kerül egy bemutató. Ennyit közösségi finanszírozással képtelenség összehozni. Ezért az ilyen támogatásoknak magán- és alternatív társulatoknál van nagyobb perspektívájuk.

Schön Edina évekig producerként dolgozott a Krétakör Színháznál. Többször is kértek anyagi segítséget a közönségtől. Főleg azok után, hogy 2014-ben a társulat vezetője, Schilling Árpád minden állami támogatásról lemondott: így tiltakozott, hogy a szakmai kuratórium által megítélt támogatásukat a minisztérium többször is önkényesen csökkentette.

A Krétakör a kiesett állami forrásokat közösségi finanszírozással igyekezett pótolni. Honlapjukon elindították a Nélküled nincs játék kampányukat. Arra kérték nézőiket: legalább havi 500 forinttal támogassák az előadások létrejöttét.

– Meglepődtünk, milyen kevesen küldtek 500 forintot. Az emberek nehezen hiszik el, hogy ha sokan vagyunk, a kevés is elég. Inkább adtak nagyobb összegeket, csak hát ők nem voltak túl sokan. Két kampányt szerveztünk: az egyikben 72, a másikban 120 néző adakozott. A Krétakörnek már nincs meg a régi rajongótábora, s nem volt lehetőségünk nagy médiafelületeken hirdetni – magyarázza Schön Edina.

A Krétakör az Indiegogo portálon is gyűjtött pénzt A harag napja bemutatójához. Több mint 3800 dollár jött össze két hónap alatt. Az adományozókat meghívták a bemutatóra, és más módon is kifejezték nekik a hálájukat.

– A legtöbb pénzt – ezer dollárt – egy idős házaspártól kaptuk. A férfi Japánból áttelepült fizikus, felesége magyar. Vendégül láttuk őket a nyári táborunkban, megnézhették A harag napja próbáit.
Aztán Schilling Árpád úgy döntött: beszünteti a Krétakör előadó-művészeti tevékenységét. Azt a kevés pénzt, ami még van, inkább pedagógiai tevékenységre fordítják. Schön Edina szerint a közösségi finanszírozás legfeljebb egyik lába lehet a költségvetésnek, de ebből senki nem tudna független színházat fenntartani.

Akadnak más művészek is, akik politikai okokból mondtak le az állami javadalmakról. Amikor 2013-ban az NKA támogatást nyújtott a szélsőséges Kárpátia zenekar albumához, Erdős Virág költő visszautasította a grémiumtól kapott 400 ezer forintos alkotói jövedelmét. Tavaly privát jelentette meg a Kirschner Péter zeneszerzővel közös albumát: Erdős Virág megzenésített verseit adják elő. Ők a magyar Creativselector internetes oldalon több mint 366 ezer forintot kaptak 54 támogatótól. Mindegyiküket megajándékozták egy-egy dedikált lemezzel, amelyen feltüntették az összes adományozó nevét.

Egész estés magyar film is született már közösségi finanszírozással. Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr hazai alternatív zenekarok videoklipjeit forgatták, majd úgy döntöttek, egy nagyobb zenés produkcióba is belevágnak. Ám a Fidesz-kormány által önkényesen létrehozott, központosított Magyar Nemzeti Filmalaphoz elvi okból nem pályáztak. A Balaton Method című filmjükben tóparti körképet kötöttek össze könnyűzenei panorámával. A munka megkezdéséhez tízezer eurót szerettek volna összegyűjteni az Indiegogón 2014-ben. Sikerült. Osváth Gábor, a film producere a 168 Órának elmondta: a teljes film ennél jóval többe, 30 millió forintba került, és a hiányzó pénzt más forrásokból teremtették elő.

A producer egy képregénykötet megvalósítását is sikerre vitte közösségi finanszírozással. A Nyugat+Zombik írója és rajzolója egy ifjú grafikus, Csepella Olivér. A rajzos kalandok főszereplői – Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Csáth Géza – a századforduló szellemeivel küzdenek. Az Indiegogo oldalon 12 ezer dollárt akartak gyűjteni a képregényre: 28 ezer dollár lett belőle.

– Legnagyobb támogatóink elküldhették fotóikat a grafikusnak, ő meg belerajzolta őket a képregény néhány jelenetébe – említi Osváth.

Úgy véli, a siker elsősorban a kulturális projekt témájától függ: izgalmasnak, eredetinek, figyelemfelkeltőnek kell lenni. És el kell tudni érni a potenciális vevőket. A 20. századi magyar irodalom és a horror műfajának vicces ötvözete tarol a fiatal online közönség körében. Osváth Gábor szerint a közösségi finanszírozással újszerű, interaktív kapcsolat jön létre kultúrafogyasztók és alkotók között. A rajongók beleláthatnak az alkotás folyamatába is.

Tegyük hozzá: az internetes vásártérben főleg a látványos, populáris igényeket kiszolgáló termékek számíthatnak sikerre. Olykor a kudarcokból tanulható a legtöbb. Fontos tanulság: önmagában egy neves alkotó személye nem elég a sikerhez. Pálfi György filmrendező a For Ever című filmjének utómunkálataihoz keresett partnereket az Indiegogón: 40 ezer dollár helyett csak 109 dollárt kapott. Úgy látszik, egy már kész film technikai befejezése nem motiválta adakozásra az interneten klikkelők világát.

A virtuális közösségi mecenatúra működését még csak most kezdik megismerni nálunk. A világháló óriási piaci lehetőség a független alkotóknak. Ugyanakkor keményen beárazza a művészeket. S nem biztos, hogy mindig a maradandó értékek kapják a legtöbbet.