Verdák 2.

Esszenciális film, amely egyetlen mozitoposzra épül, az autós üldözésre, s az ezerszer látott motívumot tovább is fejleszti, mondhatnám: túlfejleszti.

Valamire való akciófilm nincs autós üldözés nélkül. Jó ember kerget gonoszt, gonosz kerget jót, és további szereplők beiktatásával akár körversenyt, grand prix-t is lehet produkálni. A Verdák 2. annyiban lép tovább, hogy már sofőr sem kell a cselekményhez: az autók maguktól futnak, ugranak, lőnek, harcolnak, tévednek és enyelegnek. Vagyis nembeli cselekvéseiken túl is automatizálódtak.

A gépjárművek között ugyanakkor ismerősen humán érzések szövődnek (barátság, szolidaritás, szerelem), és megjelenik a kalandfilmek küzdelmes heroizmusa is – földön, vízen, levegőben. Ugyanis e műfajhoz hozzátartozik a fantázia szabad szárnyalása, gáttalansága, s ennek alighanem a legjellemzőbb formája manapság a háromdimenziós, számítógépes animáció, amelynek révén bármilyen látvány, lény, esemény elővarázsolható. (Pixar produkció.) Tegyük még hozzá, hogy a figurához illő szinkron az ilyes művekben nagyon fontos, s persze azon sem csodálkozunk manapság, ha az autók folyamatosan beszélnek, s nemcsak hozzánk, de egymáshoz is. (Ehhez a technikai antropomorfizációhoz képest a hajdani hétfejű sárkány mesésen antik darab...)

A Földgolyó Futam győztese lehet Villám McQuin, ám főszereplője az emberien esendő, sértődős, önfeláldozó, bátor, kötelességtudó Matuka, a két lábon járó (írnám, de helyesebb emígy) a négy keréken gördülő abszurd: a „sugárhajtású vontató”. (Ami ugye – gondoljunk bele! – ab ovo nem létezhet egy logikus autósvilágban.) A szakadt és szorgalmas kis japán kapafogai egy derűs első osztályost mutatnak, aki a maga számára is váratlanul egy kémregény kellős közepébe csöppent. Ő a főhős az autók bolygóján. Ahonnan talán mi olyan nagyon nem is hiányzunk.