Verbális agresszió – Szomorújáték a Vígszínházzal

Frissítés: Cikkünk nyomtatott megjelenésének napján, március 19-én Eszenyi Enikő bejelentette, hogy visszalép a Vígszínház igazgatói pályázatától és lemond posztjáról.

Hogy mi történik a Vígszínház direktorválasztási ügyében, azon lassan maga az Atyaúristen sem ismeri ki magát. Adott három pályázó, Eszenyi Enikő, az eddigi direktor, Rudolf Péter, a kiváló színész, rendező, aki hosszú ideig kötődött a Víghez, és Csányi János rendező, akinek eddig az ég egy adta világon semmi köze nem volt hozzá. A minap viszont kemény, felpaprikázott hangú írással jelentkezett arról, hogy Eszenyi vezetői stílusa elfogadhatatlan, kibírhatatlan, jelentősen csökkent a nézőszám, zsinórban mennek el az emberek, ez így tovább nem mehet. Mondja ezt ő, akiről egykor hasonlókat terjesztettek, amikor a maga teremtette Bárka Színház direktora volt, és tőle is egymás után jöttek el a kiváló művészek. De hát gondolhatja azt, hogy ő már megjárta a hadak útját, levonta belőle a konzekvenciákat, most ő lenne a „jó király”.

Eszenyit azonban nem csupán ő kritizálja, volt olyan munkatárs, aki egyenesen toxikus légkörről, gyomorgörcsökről, idegesség miatti krónikus fogyásról számolt be. Tény, hogy távozott az évtizedek óta ott dolgozó művészeti főtitkár is, az igazgatói titkárokat meg sajtósokat pedig gunyorosan sorszámozták, hármaskának, négyeskének, ötöskének nevezték a társulat epés tagjai, mert olyan gyakran cserélődtek. Kovács Patrícia egyenesen azt nyilatkozta, „ha Eszenyi újabb öt évre igazgató lehetne, ez azt jelentené, hogy semminek nincs semmi következménye”.

Valaki azt mondta nekem, hogy Eszenyi, amikor még nem volt igazgató, de már rendezett, akkor is nehezen volt elviselhető, kiabált, személyeskedve embereket alázott meg, de akkor mindenki tudta, hogy ez a premierig, a próbák idején, körülbelül hat hétig tart, de aztán elmúlik.

Mások viszont úgy gondolják, ronda dolog a kollégáitól, hogy éppen a pályázati időszakban mentek neki Eszenyinek. Miért nem szóltak korábban, ha már évekkel ezelőtt is komoly gondok voltak? Pont most akarják belé döfni a kést, kinyírni? Vannak, akik úgy vélik, éppen itt az ideje, hogy kirobbant ez az ügy, már eddig is sokan rebesgettek sok mindent, érdemes heroikus kísérletet tenni arra, hogy valamilyen úton-módon tiszta víz kerüljön a pohárba.

A színház dolgozóiból álló szakszervezet szavazást szervezett arról, hogy a társulat tagjai kit látnának szívesen a direktori székben. A 118 voksból 113-at Rudolf kapott, mindössze ötöt Eszenyi, és senki nem kívánta igazgatónak Csányit. Ez azért elgondolkoztató! Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes ezek alapján vizsgálatot kezdeményezett.

Eszenyi Enikő rendező William Shakespeare Hamlet című drámájának próbáján a fővárosi Vígszínházban 2017. szeptember 28-án.

Fotó: Mohai Balázs

Hogy a szakmai bizottság – jelentős részben inkább jobbra húzó tagjai – mennyire gondolkoztak el ezen, azt nem tudom. Ha jók a kiszivárgott információk, mert naná, hogy egy ilyen esemény is zárt ajtók mögött történik, Eszenyi hat igen, három nem, Rudolf négy igen, három nem, két tartózkodás mellett volt az eredmény. Csányira ezúttal sem szavazott senki. Az sem világos, hogy a végső döntést, mint eddig, meghozhatja-e a fővárosi közgyűlés, vagy ehhez állami hozzájárulás is szükséges, hiszen a Víg közös fenntartásúvá vált. Persze megvan a veszélye, hogy hasonló huzavona következik, mint a Szabad Tér Színház élére pályázók esetében.

Halkan és diszkréten jegyzem meg, hogy a Budapest Bábszínház élén minden csinnadratta, botrány nélkül igazgatóváltás történt március 1-jén. Huszonhat év után Meczner János átadta a direktori széket egykori tanítványának, Ellinger Edinának, akit már igazgatóhelyettesnek korábban is maga mellé vett, mert úgy gondolta, ő lenne a legalkalmasabb az utódának. Hát valahogy így kellene ezt csinálni békésebb viszonyok között.

Bár Rudolf békésnek tűnik, esze ágában sincs kígyót-békát kiabálni. Jól ismeri a Víget, a rendezés pedig bizonyos mértékig vezetési tapasztalatot is jelent, hiszen sok ember munkáját kell koordinálni, amiben viszont eddigi igazgatóként Eszenyinek kétségtelenül nagyobb a tapasztalata. Ő, furcsa módon, már-már a jobboldal mártírjává kezd válni amiatt, mert nem ment el a kultúrát pártolók decemberi tüntetésére. Rudolfnak pedig köztudottan vannak jobboldali kapcsolatai, de ő konszenzuskereső volt mindig, a személyében, elvileg, a legtöbben kiegyezhetnek.

Az az érzésem, hogy megint inkább a politika dönt majd, mint a szakma.