Vegyes technika
Kádár János Miklós festőművész februárban lesz hetvenegy esztendős: nyilván nem ebből az alkalomból (hanem csak úgy, a nézők örömére) nyílott kiállítása ezúttal az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtéren (-ben?).
Ez az épület (sose fogják kitalálni, hol van, igaz?) a terézvárosiak új kultúrháza, maga is megérne egy nagyobb elemzést (előbb-utóbb sort kerítünk rá), most csak annyit jegyzünk meg, hogy első látogatásra nem tárja fel valamennyi szépségét (inkább sebtében foglalkozást váltott bérházra emlékeztet), kiállítótérben is láttunk már impozánsabbat, és a vasárnapi látogatási tilalom sem ígér túl sok jót – az első benyomások tehát vegyesek, de ne ítéljünk korán: ítéljünk későn és szigorúan.
(Jut erről eszembe egy bonyolult képzettársítással: Nádas kolléga múlt heti eszmefuttatásában – amely az idő múlásáról szólt – Haydn születésének kétszázadik évfordulójáról beszélt, holott mi, többiek a nagy zenész halálának bicentenáriumát ünnepeltük tavaly. Az érintettektől – Haydn, Iparművészeti Múzeum, olvasóközönség – ezúton kérünk elnézést a Nádas kolléga nevében is.)
Ami pedig a Kádár János Miklós kiállítását illeti:
a művész jókedvűen elmélázott az elmúló időn, és azt mondotta nagy számban megjelent rajongói előtt, hogy ő már abban a korban van, amikor akár rosszat is csinálhat. De jót csinálni azért nagyobb öröm. A kiállítás e tétel minden elemét fényesen igazolta, meg azt is, hogy a művész töretlenül őrzi fő irányait, vegyes technikáit, témáit és alkotókedvét.
Az Évszakok pedig egészen remek mű.
