Vásáry

Ő túl van időn és téren (vagy innen, ahogy tetszik), ő egyszerre tudja megélni valamennyi életkorát: tehetségével kápráztató csodagyerek és bölcs aggastyán, duzzogó pályakezdő és világhírű zenész, szerelmes férfi és tudós zenetörténész mind együtt, egyszerre.

Hogy mennyire így van ez, szép példája volt a születésnapja örvén rendezett fényes összejövetel a Zeneakadémián, ahol megjelent mindenki, aki számít vagy számítani szeretne, de az ilyenkor, úgy látszik, elkerülhetetlen polgári tiszteletkörök után Vásáry, ahogy szokta, magához ragadta a kezdeményezést, jött-ment, szervezett, irányított, mesélt, anekdotázott és persze zongorázott meg dirigált, legtöbbször, ahogy szokta, a kettőt együtt. Könnyű, de elegáns esztrádműsort adott, bemutatva, mintegy, az életét, az első, általa megjegyzett daltól Kodály Galántai táncok című művééig (a ráadást nem számítva). Volt sok próza is, hiszen az ünnepre jelent meg Vásáry Tamás önéletrajzfolyamának első – s máris igen impozáns méretű – kötete, amelyből hallhattunk tanulságos részleteket. És közben a művész, ahogy szokta, magához ölelt mindannyiunkat, s mi boldogan olvadtunk fel a zene testvériségében, irigykedve kicsit, hogyan tudja valaki így önmagába sűríteni az egész univerzumot: folyton magát mutatva meg jellemezve szinte az egész emberiséget.

Hogy így hangot adtunk örömünknek a Vásáry-jelenség kapcsán, adjunk hangot a helyszín kapcsán is. Amennyire első látásra meg lehetett állapítani, szépen megújult a Zeneakadémia, tényleg, hajdani erényei ma ismét a régi fényükben csillognak (ez direkt volt, csak mondom), és új erényekkel is ékesedett (hogy mást ne mondjak, elfér az ember lába!), egyszóval valódi érték teremtődött itt újjá. Ha majd eloszlik ez a köd, amelyben a politika ünnepelte magát szokásos visszafogott módján, ha majd lemegy ez a buli, és a nézőtéren csak az igazi zenebarátok maradnak, akkor is lesz okunk a mosolyra.

Jolsvai András