Városi hangulatok: Tanai-Toguro Gyula kiállítása a BOC Galériában
Tanai-Toguro Gyulát a 168 Óra olvasói elsősorban mint a közéleti festészet mindig tettre kész, kreatív alakjaként ismerik. Ő tervezte a Korruptivity társasjátékot, amelyben a kártyapartnerek a hatalom és korrupció fortélyait leplezhetik le szórakoztató formában. Toguro volt az egyik szervezője 2011-ben a Visszakézből Kerényinek ellenzéki képzőművészeti megmozdulásnak, amelynek apropóját az adta, hogy az akkor még miniszterelnöki megbízott Kerényi Imre állami pénzből, általa kiválogatott, politikailag lojális alkotóktól rendelt történelmi tematikájú festményeket. Később Toguróék az erősödő szélsőjobb ellen is művészeti demonstrációkkal léptek fel.
Az autodidakta festőművész-grafikusnak február 28-án, a budapesti BOC Galériában önálló kiállítása nyílik. Hangulatok című tárlatán 16 új, vegyes technikával készült művét mutatja be. Ahogy a tárlat címe is jelzi, Tanai-Toguro Gyula ezúttal nem politikai témákra reflektál, hanem a városi ember mindennapi életérzéseit mutatja be.
– Olyan elkapott pillanatokat, szituációkat akartam megfesteni, amelyek felett gyakran elsiklunk. Pedig annyiféle embert látunk az utcákon: dühöseket, szomorúakat vagy épp vidámakat. Többnyire csak átnézünk egymáson. Rengeteg minden ott van előttünk, de a sok facebookozás, telefonnyomogatás közben észre sem vesszük őket. Lehajtott fejjel járunk, és a házak fölé, az égre is alig pillantunk. Pedig ha jobban figyelnénk s olykor kitekintenénk önmagunkból, sokkal többet tudhatnánk meg arról a városról, amiben élünk, azokról az emberekről, akik körbevesznek minket – mondja a festőművész a 168 Órának.
S. ZS.