Utolsókból lettünk elsők
Amikor a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb presztizsű autógyára, a Mercedeseket gyártó Daimler-Benz bő egy évvel ezelőtt elkezdte tervezni első kelet-európai üzemének helyszínét, Magyarország még nem is szerepelt a lehetséges célországok között. Mégis mi lettünk a befutók: Kecskemét mellett létesül 800 millió eurós beruházással a már kezdetben 2500 dolgozót foglalkoztató új gyár, amely 2012-ben kezdi meg a termelést. A nagy nemzetközi és hazai visszhangot kiváltó döntés a magyar gazdasági diplomácia egyik legnagyobb sikere.
A német sajtó szerint a Daimler két fő ok, a drága németországi gyártás és az óriási kelet-európai kereslet miatt döntött úgy, hogy felépíti térségünkben első üzemét. Itt kívánják gyártani az A és B osztály egyterűit, a mostani két modell helyett négyet tervezve. Azt várják, hogy ezzel ebben a prémium kategóriában piacvezetők lesznek. A német cég elnöke a hazai közvélemény megnyugtatására sietett közölni, hogy a rastatti telepükön is többszáz millió eurós fejlesztést hajtanak végre, azaz az új üzem létesítése nem a régi rovására történik.
A Mercedes vezetői szerint a piac alakulásának függvényében a kecskeméti üzemet folyamatosan fejlesztik és a beszállítói körrel együtt további tízezer munkahelyet is teremthetnek. Előrelátóan a szó szoros értelmében zöldmezős beruházást egy 450 hektáros területen, logisztikailag rendkívül kedvező helyen, a várostól délre az E75-ös és a várost délen elkerülő út mellett építik. Azt szeretnék, ha a beszállítók közvetlen szomszédságukba települnének, megtakarítva így költségeik egy részét.
Az új üzem létesítéséről szóló döntést követően a Daimler-Benz lengyelországi és romániai helyszínekkel kezdte el a tárgyalást. A rendkívüli titoktartás miatt hazánkat a pletykák szerint szinte a véletlen segítette hozzá, hogy pályázhasson. Állítólag úgy szereztünk információt a Mercedes terveiről, hogy egy másik nagy német cég, a Steyr /amely egyébként a Daimler egyik nagy beszállítója is/ éppen visszamondta egy magyarországi beruházását, kárpótlásként viszont adott egy tippet: érdeklődjünk a Mercedesnél. Ez meg is történt, de kiderült, hogy az említett országokkal már hónapok óta tárgyalnak. Ekkor Gyurcsány Ferenc személyesen hívta fel a baden-württembergi miniszterelnököt, hogy hazánk is jelentkezik a projektre. Ekkor - negyedéves késéssel - mi is a képbe kerültünk és megkezdődött a csaknem egy évig tartó, rendkívül alapos döntéselőkészítő procedúra.
Mi három helyszínt ajánlottunk, Zalaegerszeget, Miskolcot és Kecskemétet. A tárgyalások részleteiről keveset tudni, mert a csekély számú beavatottal elképesztően szigorú titoktartási nyilatkozatot írattak alá. Az biztos, hogy a gazdasági minisztériumban és az ITDH-ban is egy-egy szűk előkészítő csoport működött Garamszegi Ábel, illetve Kilián Csaba vezetésével. Ők koordinálták és szervezték az itteni tárgyalásokat és a német szakemberek látogatásait. A Mercedes megbízottjai a hazájukra jellemző alapossággal jártak el. A cégcsoport fejlesztési részlegének vezetői az év elejétől járták az ajánlott városokat, tárgyaltak azok vezetőivel, sőt oktatási intézményekbe is ellátogattak. A német fél beruházást előkészítő szakemberei átvilágították a helyszíneket, felmérték az infrastruktúra, a szakképzés, a munkaerőpiac, az egészségügy és a szociális ellátás rendszerét, a városok gazdálkodását és adórendszerét.
A hónapokig tartó és a pályázó országok mindegyikére kiterjedő aprólékos elemzés után döntöttek Kecskemét mellett. A konszern szóvivője szerint azért esett épp Magyarországra a választás, mert itt a legjobbak a feltételek számukra az új gyár létrehozásához. Ezzel kapcsolatban külön kiemelte az infrastruktúrát, a logisztikát, a munkaerő biztosítását és a munkabérek alakulását. “Olyan gyártóhelyszínt kerestünk, ahol biztosítani lehet a márkával szembeni magas követelményeket” – tette hozzá. Információink szerint igen komoly súllyal esett a latba a tapasztalt autóipari beszállítói háttér is. A közismert Suzuki és Audi mellett az autóipari ágazat olyan meghatározó szereplőinek vannak komoly kapacitásai nálunk, mint a német Bosch vagy az amerikai Powertrain. A Volkswagen konszern 300 millió euró értékben szerez be alkatrészt évente magyarországi gyártóktól. Kecskeméten van például a Knorr Bremse fékeket gyártó üzeme, valamint a Phoenix Mecano műanyag és alumínium berendezéseket gyártó egysége is.
Az utolsó pillanatig komoly konkurenciának számító romániai helyszínekkel szemben óriási előnyt jelentett hazánk kedvező földrajzi elhelyezkedése és az, hogy Kecskemét autópályán elérhető. Kalkulációk szerint innen Németország felé a szállítási költség mintegy 80-90 euro kocsinként, míg Romániából ennek háromszorosa, nem beszélve a sok órával rövidebb szállítási időről. A csalódott románok elsősorban ennek tudják be, hogy nem ők lettek a kiválasztottak.
Miután mindhárom ország az EU által megengedett maximumot ajánlotta, alapnak számított a beruházónak nyújtandó támogatás. Ennek formája részben beruházási és képzési támogatás, ami többnyire készpénzt jelent, valamint társasági adókedvezmény. Ezek nagyságáról a felek a végleges szerződés aláírásáig és Brüsszellel való elfogadtatásáig nem nyilatkoznak, de a végösszeg valahol 30-40 milliárd forint között lehet és nagyobb részt készpénzből áll. Emellett a város is különböző kedvezményeket nyújt a német befektetőnek, amelyeket azonban egyelőre szintén nem hoznak nyilvánosságra. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere ehhez hozzátette, hogy a városi közgyűlés gazdaságélénkítést szolgáló korábbi döntése értelmében a helyi iparűzési adó öt év alatt 2 százalékról fokozatosan 1,5 százalékra csökken.
Külön kiemelendő, hogy a Fidesz többségi irányítása alatt álló Kecskeméten a politikai pártok dícséretesen együttműködtek abban, hogy elnyerhessék a beruházást. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez a fejlesztés óriási lehetőség a város számára, amit ki kell használni. Ezért nem volt kisstílű vita a beruházáshoz nyújtandó támogatásról sem, ami országos szinten sajnos már nem mondható el. Szégyenletes, hogy miközben a német sajtó nagy magyar sikerről és hosszútávú hatást kiváltó presztizsberuházásról ír a címoldalakon, nálunk sokan csak az állami támogatás egyébként ilyen esetekben elvárható mértékét firtatják. Pedig az a beruházás léptékéhez mérve jelentéktelen tétel és mind közvetlenül - az új munkahelyekből, a fizetendő adókból -, mind pedig közvetve - beszállítói kör, fejlett technológia és képzés, nagyobb gazdasági vonzerő - búsásan megtérül. Arról nem is beszélve, hogy becslések szerint az új üzem termelése önmagában legalább egy százalékkal növeli a magyar GDP-t.