Utas és másvilág

– Az államszocializmusban negatív klisék tapadtak Szerb Antal nevéhez: lektűrírónak, tudománytalannak tartották. Most azonban a nemzetközi piacon is keresett szerző. A Márai-boom után Nyugat-Európában és Amerikában a Szerb-regények is sikert aratnak.

– A legtöbben ma is a regényei és a novellái miatt értékelik, de nekem Szerb, az irodalomtörténész és esszéíró mindig érdekesebb volt. Az elméletei, eszmefuttatásai sokkal eredetibbek, mint szépirodalmi alkotásai. A Pendragon legenda vagy az Utas és holdvilág érdekes, szórakoztató, de a korszakból Kosztolányi, Móricz vagy éppen Márai igencsak jelentősebb szerzők. Egy barátjának írt levelében Szerb meg is említi, hogy első regényét, A Pendragon legendát kizárólag pénzkeresés végett írta. Lehet, hogy ez csak póz volt a részéről, hiszen ahhoz képest e misztikus detektívregény túl jól sikerült. Az irodalomtörténetet viszont halálosan komolyan vette.

– A Magyar irodalomtörténet (MIT) megírására az Erdélyi Helikon írt ki pályázatot 1930-ban. Célja hangsúlyozottan a magyar irodalom népszerűsítése volt. Szerb neve akkor még ismeretlenül csengett. Munka közben írta barátjának: „Eléggé szórakoztató, remélem, nagy visszhangja lesz.” A megjelenés után pedig így ironizált: „Irodalomtörténetem elképesztő siker... Az erkölcsi siker még nagyobb: abszolúte megsemmisítő kritikákat kaptam..., az egyetemi tanárok elővigyázatra intik tanítványaikat felforgató hatásom ellen.” Azóta sem kapkodtak el több példányban irodalomtörténeti művet. Mi volt a siker titka?

– A sikerhez valószínűleg az Erdély-nosztalgia is hozzájárult. Ez azonban nem kérdőjelezi meg Szerb kivételes teljesítményét. A Magyar irodalomtörténetet nagyon rövid idő alatt írta meg, miközben A Pendragon legendán is dolgozott. És nemcsak elképesztő munkatempója volt, de teljesen egyéni fogalmazásmódja, metaforikus, szarkasztikus stílusa. Olyan könnyedén kezelte az elméleteket, hogy ha őt olvassuk, szórakoztatónak tűnik a tudomány.

– A siker ellenére meg is kapta érte minden korszakban a lesújtó kritikát. Rögtön a megjelenéskor a konzervatív irodalmi körök a szokatlanul modern nyelvhasználata miatt támadták, valamint azért, mert gúnyosan mert írni a nemzeti kultúra nagyságairól, és lenézte a népi irodalmat.

– Szerb valóban nem hitt a „népi őstehetségekben”, az igazi irodalmat a polgárság vagy legalábbis a középosztály kultúrájához kapcsolta. A népieskedő irodalmat elutasította, kipellengérezte.

– A nyilas időkben a származása miatt támadták. Állították: Szerb azért ilyen tiszteletlen a nemzeti kultúrával, mert zsidó. A szélsőjobboldali Palló Imre interpellációja nyomán a könyvet be is tiltották. A kommunizmus pedig szellemtörténésznek nyilvánította, aki irracionalista elméletek hatása alatt állt, és irodalomtörténetéből kicenzúrázták a sztálinista irodalompolitikán ironizáló részeket. Most hogy tekint a MIT-re az irodalomtudomány?

– Az a probléma az irodalomtörténész Szerb Antallal, hogy ha valakinek megszakad a befogadástörténete, akkor már nehéz visszahozni az élő kultúrába. Szerb jobb irodalomtörténész volt, mint író, de ez már soha nem fog kiderülni, mert ez a sajátos szellemtörténeti hagyomány megszakadt. Ugyanakkor Szerb modernségét mutatja, hogy eszmefuttatásai közt már megjelenik a médiatörténeti és tudásszociológiai szempont. A húszas, harmincas években járunk, ekkor zajlik a médiatörténeti forradalom. A rögzített zene, a hangosfilm, a rádiózás óriási szenzáció. Ennek hatása olyan volt, mint manapság a Web 2. Szerb korán észrevette és hangsúlyozta, hogy kultúránkat mennyire meghatározzák a különféle médiumok. Másik nagyon korszerű kérdésfeltevése: hogy az irodalmi művet mennyire határozza meg az a társadalmi környezet, amelyben születik.

– Egy nyilatkozatában, amikor az őt ért hatásokról kérdezték, azt mondta: a legérdekesebb könyv, amit olvasott életében, Casanova emlékiratai volt. Ezt komolyan gondolta?

– Az irodalmi misztifikáció mint jelenség tetszett Szerbnek. Megragadta, hogy Casanova a nőügyeiből irodalmi mítoszt csinált: megalkotta a nőcsábász és művészetrajongó szélhámos figuráját. Ezt Szerb kicsit mintaként tekintette és valamennyire azonosulni próbált vele. A megalkotott élet eszménye pedig benne volt a levegőben: körülöttünk a széthulló, zűrzavaros világ, meg kell formálni az életet, különben senkik leszünk. Ez volt a fiatal Lukács György tanítása is, ő szintén erősen hatott Szerbre. Ugyanakkor Casanova alakjához Szerb kritikusan viszonyult: utalt rá, hogy Casanova nőéhsége, szexmániája valamiféle pótléka, kompenzációja lehetett emberi sivárságának, fogyatékosságainak.

– Az ifjú Szerbnek eleinte nemigen voltak sikerei a nőknél. Az egyetemen reménytelenül epekedett a konzervatív családból származó Schultz Dóra után, hozzá írta Violaine-szonettjét, melynek egy sora sokat elárul a kapcsolatról: „A távolságot szeretem miköztünk...” Aztán szenvedélyesen beleszeretett bölcsészkari diáktársába, Lakner Klárába. De mivel ez az érzelem is viszonzatlan maradt, végül Lakner Amáliát, az imádott lány húgát vette feleségül. És akkor még nem beszéltünk Térey Bennóról, gimnáziumi barátjáról, akihez homoerotikus szálak fűzték.

– A Térey fiúval való barátsága kamaszkori érzelmi útkeresés volt. A fiatalkori novellák szereplői közt is ott lappang a homoerotikus feszültség. Később az Utas és holdvilágban Mihály és Ulpius Tamás kapcsolatában válik a homoszexuális vonzalom kidolgozott irodalmi motívummá. Szerbet ugyanakkor erősen foglalkoztatta a platonista szerelemfelfogás is, mert úgy érezte, itt filozófiai igazolást kapnak felfokozott érzelmei, gondolatai. Naplóiból kiderül: Lakner Klárát hol egy középkori lovag szemével, hol a nőgyűlölő Strindberg tekintetével látta. Amália pedig valóban csak pótléka volt a nála szebb és intellektuálisan jóval kifinomultabb nővérének. De első felesége jelentette Szerb számára a beteljesült testi, vagy ahogy ő nevezte, a „kis” szerelmet. Az elsietett házasság rövid idő után válással végződött. Szerb ezután vált független, felnőtt férfivá, aki kissé cinikusan kezelte alkalmi nőügyeit. Pár év múlva, 1938-ban kötött házasságot Bálint Klárával, aki Szerb Antalné néven a háború után tudatosan formálta az író utókori képét.

– Úgy érti, meg is hamisította?

– Ezt nem mondanám, de határozott elképzelése volt arról, milyen képet szeretne látni elhunyt férjéről. Ezért a hatvanas évektől kezdve szabályos sajtófigyelést végzett, és ha valaki olyasmit mert írni Szerb Antalról, ami neki nem tetszett, tollat ragadott, és rettenetesen lehordta a cikk szerzőjét. Másrészről minden túlélőnek, aki ismerte, megvolt Szerbről a maga érdekes története, meg is írták interjúk, esszék egész sorában. Ennek az a veszélye, hogy ez a mítoszszövevény maga alá temeti magát az életművet és azt a történeti figurát, aki Szerb Antal volt valójában.

– Az azonban nem mítosz, hogy Szerb igazi könyvember volt, „örök bölcsész”, aki érzékeny személyisége miatt igazán csak a könyvtárban érezte jól magát. Angol és német nyelvet, valamint irodalmat tanított a Vas utcai felsőkereskedelmi iskolában, újságcikkeket, lektori jelentéseket írt, szépírói tevékenysége mellett fordított, rádióelőadásokat tartott. Rossz alvó volt, és ha éjjel felébredt, teát főzött magának. Éjszaka is olvasott, jegyzetelt. Állítólag azt mondta egyszer: „Csodálatos műveltségemet álmatlanságomnak köszönhetem.”

– Ez is egy olyan mondat, amely Szerb Antalnétól maradt ránk. Azt a képet sugallja, mintha az irodalmárnak nem kellett volna megküzdenie a műveltségéért. Pedig Szerbnek szigorú munkarendje volt, folyton tanult, képezte magát.

– Könyvében az utolsó fejezet foglalkozik Szerb zsidóságával, „kétsíkú életével”. Hatéves volt, amikor Prohászka Ottokár megkeresztelte, piarista gimnáziumba járt, lelkes cserkész volt, hívő katolikusként élt egészen az egyetemi évekig. Később az européer író alakját öltötte magára, aki tudósként mélyen átéli magyarságát, de a modernizáció és az európaivá válás híve. A harmincas évek végéig nem nagyon foglalkozott zsidóságával, mígnem az egyre agresszívabb antiszemitizmus erre rá nem kényszerítette. Vagy másképp volt?

– Szerb alkatának egyik titokzatossága a kettős identitás. Gondolkodásmódját már fiatalon erősen meghatározta a zsidó származás és a katolikus vallás kettőssége. Intenzíven foglalkoztatta a ferencesség reneszánsza, rajongott a francia katolikus írókért, ugyanakkor a zsidó hagyomány hidegen hagyta. Vallási meggyőződése azonban nem adott választ a társadalmi identitásával kapcsolatos problémáira. A Szerb család végigjárta az asszimilációs folyamat minden szakaszát a névmagyarosítástól a magyar kultúrához való tartozás hangsúlyozásáig. A megtagadott zsidó múlt viszont ott kísértett a háttérben, lelkifurdalást, szorongást okozva az antiszemita környezetben. Szerb elhivatott magyarsága, helyenként kissé nacionalista irodalomszemlélete mögött mindvégig egy problematikus és elfojtott zsidó identitáselem húzódott meg.

– A munkaszolgálat a halálba vitte a törékeny alkatú írót. Mindössze negyvenhárom éves volt. Miért nem választotta korábban az emigrációt?

– Mindig nehezen tudott döntéseket hozni. Amikor – állítólag – meghívták a Columbia Egyetemre, azért utasította el, mert azt mondta, hogy angol nyelven nem érdemes Vörösmarty költészetét oktatni. Később pedig úgy érezte, egy titkos búvóhely vagy hamis papír nagyobb kockázatot rejt, mint a munkaszolgálat. Holttestét a balfi tömegsírból Bálint Klára segítségével exhumálták, majd Budapestre szállították. Sírjánál katolikus szertartás szerint Sík Sándor búcsúztatta, Balfon pedig a zsidó munkaszolgálatosok emlékműve őrzi nevét, menórával és Dávid-csillaggal díszítve.