Új zsarnokok jöhetnek

- Összehasonlította Sztálin és Hitler jellemét. Sikerült-e a zsarnok lélektanára vonatkozó következtetéseket levonnia?

– Minden zsarnok rendelkezik valamilyen bűvös vonzerővel, amely képes arra, hogy elbájolja, lenyűgözze az embereket. Arról a delejes kisugárzásról van szó, amely a nyulat is megbénítja, amikor belenéz a róka szemébe. Pillantásának hatására nemcsak az ellenállásról mondanak le, de még szeretni is kezdik elnyomójukat. Egyebekben Sztálin és Hitler jellemvonásaiban nem volt semmi közös. Hitler nagy játékos volt, időnként egy lapra tett fel mindent, végül ez okozta a vesztét. Sztálin viszont minden számításában igen óvatos volt: szeretett biztosra menni. És egyetlen kivétellel sohasem hibázott. 1939 és 1941 között, amikor a politizálásnál jobban érdekelték a könyvek, és valószínűleg túl sokat olvasott, éppen legnagyobb ellenfelét értékelte tévesen, ami azután alattvalói tízmillióinak életébe került. Sztálin megszerezte Hitler olvasmányainak listáját, falta ugyanazokat a műveket, és pont ellenkező következtetésekre jutott azokból, mint a Führer. Tanulmányozta például Klausewitz-nek a háborúról írott művét, amelyben azt olvasta: sohasem szabad kétfrontos háborút vívni. Sztálin egyetértett, és arra következtetett, hogy Hitler sem teszi meg. Nem értette, hogy Hitler, a nagy kombinátor nem követi a tankönyveket: ő kivételesnek tartotta magát, akire semmilyen szabály nem vonatkozik. Sztálin, aki mindenki iránt bizalmatlan volt, egyetlen emberben mégis megbízott: Hitlerben.

- Könyvében ön portrét fest Sztálin titkosszolgálatának irányítóiról. Van-e egy diktátor legközelebbi szolgáinak valamilyen közös tulajdonságuk? Vajon miért alacsonyodik kápóvá az egyik ember, a másik meg nem?

– Nehéz megmondani. Valószínűleg közös a sztálini titkosszolgálatok vezetőinek életrajzában a normálistól elütő, nyomasztó gyermekkor vagy valamilyen szörnyű emlék. Dzerzsinszkij esetében ma már bizonyított, hogy gyermekként véletlenül lelőtte pisztollyal a lánytestvérét. Jagodát minden testvére utálta, Beriját hideg zsarnoki anya nevelte. Persze szinte mindnyájunknak vannak nyomasztó gyermekkori élményeink, de ettől nem leszünk véreskezűek. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ezek az emberek szinte senkivel nem tudtak mély érzelmi kapcsolatot kialakítani.

- Persze az is közös bennük, hogy mindegyiküknek volt egy csak Sztálin által ismeretes titka.

– Kétségtelen, hogy a zsarnokok a megbízható, hatékony munkára alkalmas embereknél is jobban szeretik olyanokkal körülvenni magukat, akiknek az életrajzában van valami, amit titkolnak, ami mindig alkalom lehet a menesztésükre, vagy amiért az emberek kerülik őket. Így persze manipulálhatók, nem képesek az összefogásra a vezér, a nagy bábjátékos ellen. Menzsinszkij például a forradalmi időkben Lenint támadta, Berija egy darabig alighanem brit ügynök volt, legalábbis kettős ügynök.

- Könyvének különlegessége, hogy számos verset tartalmaz, azoknak az elemzésével együtt. Ezeket a költeményeket maga a diktátor és szűkebb környezete írta. Mint kiderült, Sztálin maga sem volt tehetségtelen, és a titkosszolgálatban többen is írtak jó műveket. Lehet, hogy van összefüggés a költői véna és a hatalomvágy között?

– Bizonyos kultúrákban létezik ez a kapcsolat. Létezett már Róma latin kultúrájában, kétségtelenül volt ilyen Grúziában, ahol a királyok közül meglepően sokan bizonyultak jelentős költőknek. Oroszországban a hatalom mindig mérgező öleléssel óvta az irodalmárokat. Igaz, a cárok maguk nem írtak verseket, de támogatták, ugyanakkor kihasználták, manipulálták a költőket. Különleges jelenség, hogy a bolsevikok között mennyi irodalmár volt. Ők szívesen részt vettek a hatalmi játszmákban, intrikáltak, beléptek a titkosrendőrségbe, még kihallgatásokat is tartottak. És fordítva: a hatalmasoktól maguktól sem állt távol valami ördögi poézis. Tény, hogy Sztálin ifjúkori versei nem voltak rosszak, de a titkosszolgálat kettes számú vezetője, Menzsinszkij dekadens korszakában kifejezetten jó költőnek bizonyult. Az angolszász országok hagyományaitól idegen, hogy a hatalom és a művészet egy gyékényen áruljon, ám Oroszországban ez mindennapos volt. A bolsevik időkben az összefonódás úgy megerősödött, hogy az irodalom és a politika beházasodott egymás köreibe: Gorkij lányunokája például Berija fiához ment feleségül. Grúziában több olyan eset volt, amikor a titkosrendőrök vezető értelmiségeket gyilkoltak meg, majd úgy akartak végső diadalt aratni felettük, hogy feleségül vették az áldozat leányát. A Szovjetunióban tehát sajátos kentaur jött létre: félig entellektüel, félig gyilkos. Ez alighanem a legveszélyesebb emberállat.

- Ön az első nyugati kutató, aki tanulmányozhatta Sztálin magánkönyvtárát, olvashatta a zsarnok széljegyzeteit. Könyvéből megtudhatjuk, hogy Sztálin sokkal olvasottabb volt, mint gondoltuk eddig.

– Igen művelt volt, sőt kiderült az is, hogy olyan nyelveken is sokat olvasott, amelyekről azt hittük, hogy egyáltalán nem érti őket. Meglepetéssel nyugtázhattam, hogy éppúgy olvasott angolul, mint oroszul vagy grúzul. Nyugaton általában mesebeszédnek tartották azokat a visszaemlékezéseket, amelyek arról szóltak, hogy Sztálin eredetiben olvasta Platónt. Pedig igaz. Tanúsíthatom, hogy láttam a görög nyelvű köteteket Sztálin jegyzeteivel, sőt láttam az orosz kiadásokban téves fordítások javítását is. Nincs ebben semmi csoda. Sztálin a papneveldében – ahol az első években az egyik legszorgalmasabb diák volt – kiváló képzést kapott. Más kérdés, hogy kevesebbet mutatott, mint amit tényleg tudott, így altatva el környezetének és külföldi tárgyalópartnereinek éberségét.

- Könyvének zárszavában megállapítja: Oroszországban a valódi desztalinizáció sohasem ment végbe. Elmaradt a diktátor tevékenységének őszinte elemzése, nem vonták le a megfelelő következtetéseket. Oroszország élén pedig ma olyan ember áll, aki maga is a KGB neveltje. Az FSZB, a biztonsági szolgálat pedig csak nevet váltott, de nem módszereket. Mit jelent ez? Remélem, tömegterrorra azért nem számít.

– A megtisztulásnak a rendszerváltás után megindult folyamatát a tévesen értelmezett nemzeti öntudat jegyében egyszerűen megállították. Azt mondták: miért alázzuk meg saját magunkat? Mi a háborút nem elveszítettük, mint a németek, hanem megnyertük! Miért kérjünk bocsánatot? Ismét átírták tehát a tankönyveket: Sztálin bűneit, a tömeggyilkosságokat éppen csak megemlítik, míg a rendszer állítólagos vívmányait oldalakon át sorolják bennük: azt a látszatot keltik, mintha az irtózatos áldozatokra az iparosítás és a háborús győzelem érdekében lett volna szükség. Újjáéledt a titkosrendőrség kultusza is: úgy emlegetik, mint valami lovagrendet, amelytől rettegnek a nemzet ellenségei. A mai szolgálatok pedig büszkén vállalják a Csekával kezdődött hagyományt: ők Dzerzsinszkij szamurájainak utódai. Jellemző, hogy a szovjet kémelhárítás 80. évfordulójának tiszteletére olyan bélyegsorozatot adtak ki, amelynek egyes darabjai Sztálin elvetemült tömeggyilkosait ábrázolják. Közöttük azt, aki egymaga százezer kozák kivégzéséért volt felelős. Képzeljük csak el, mit szólt volna Európa, ha a németek Heydrichet és Eichmannt ábrázoló bélyegeket nyomtattak volna. Ám ez esetben a világ hallgatott. Furcsa, nem?

- Tart-e az elnyomás újabb hullámától, bár a tömeggyilkosságok ideje nyilván nem térhet már vissza.

– Nem. De csak azért, mert nem volna benne politikai logika. Putyin pedig a módszeres logika embere. Ám a szelektív politikai gyilkosságok módszere összefér ezzel a gondolkodásmóddal. A politikai ellenfelek, az igazsághoz ragaszkodó újságírók az életükkel felelhetnek azért, ha túl hatalmas ellenféllel szállnak szembe: ezt bizonyítja Politkovszkaja vagy Esztyemirova sorsa is. A mérgezések, az orgyilkosok évadja nem ért véget Oroszországban.

- Putyin elnyomó hatalmat épít ki a titkosszolgálat segítségével?

– Az elnyomás minden eleme adott. Az országban csak egyetlen működő párt van. A KGB utódszervezete, az FSZB minden egyes állami intézményben jelen van, sőt minden egyes nagyobb magánvállalatnál, minden követségen is. Ellenőrizhet minden adatbázist. Új együttműködés alakult ki a titkosrendőrség és a bűnözői alvilág között is. Azt hiszem, az egyeduralom megint nagyon hosszú távra rendezkedett be, sok gazdag városi ember érdeke kívánja így, számos külföldi kolónia is csak akkor gazdagodhat tovább, ha otthon az elnyomás gépezete működik, és az orosz muzsiknak megint csak a fillérekért végzett robot jut.

- Mit gondol, Európában megjelenhetnek-e új diktátorok? Vagy a 21. században már nem fenyeget ilyen veszély?

– Dehogynem! Amikor zavar áll be a liberális demokrácia működésében, az emberek maguk keresnek zsarnokot maguk fölé. Ha a dolgok rosszul állnak, és valaki előáll azzal, hogy tudja a megoldást, megválasztják. Ne felejtse el, hogy számos országban piszkos munkának számít a politika. Az emberek nem is akarnak foglalkozni vele, nem szeretik, ha valaki azt javasolja: fogjunk össze, és takarítsuk ki együtt a szennyet, lapátoljuk el a szeméttelepeket. Jobban szeretik, ha valaki megjelenik, és azt mondja: én vagyok, aki egyedül boldogul majd minden mocsokkal. Tapsolnak neki: köszönjük szépen, az jó lesz. Aztán késő, mire rájönnek, mit is köszöntek meg.