Új igazgató az egri színház élén is

A testület minősített többséggel, 8 igen, 2 nem szavazattal, 5 tartózkodással választotta meg Blaskó Balázst. Kinevezése 2016. január 31-ig szól.

– A remény színházát szeretném megfogalmazni, a legnemesebb egri színházi hagyományok mentén haladni – mondta megválasztása után az új direktor. Blaskó Balázs 23 éve tagja az egri társulatnak. Pályázata szerint klasszikus nemzeti népszínházat valósít majd meg az egri színpadon. Együttműködne a kelet-magyarországi teátrumokkal, és élénkítené a kapcsolatot a határon túli színházakkal – áll a Gárdonyi Géza Színház sajtóközleményében.

Ma délelőtt 11 órakor társulati ülés lesz a Gárdonyi Színházban, amelyen várhatóan Blaskó ismerteti elképzeléseit a társulat tagjaival, ugyanis Csizmadia Tibor, a mostani direktor mégsem július 31-ével távozik, hanem „azonnali hatállyal” (vagyis mégsem lesz „átmeneti időszak”). A voksolás során az ellenzéki képviselők bírálták Blaskó pályázatát, mondván: sok benne az aktuálpolitikai utalás, és furcsa konnotációi vannak Blaskó pályázata két fordulatának, miszerint „felelős, demokratikusan előkészített diktatúrára van szükség a cselekvésben”, valamint az, hogy az új vezető hozhat magával egy segítőt, aki a „napi bizalmi munkát” segíti. Visszatetszést váltott ki az is, hogy a társulat nem nyilváníthatott véleményt a pályázatokról. Végül 8 igen, 2 nem 5 tartózkodás mellett 2011. február 1-től 5 évre, 490 ezer forintos havi fizetéssel Blaskó Balázst választották a Gárdonyi Géza Színház igazgatójává.

Blaskó nyilatkozata szerint „látogatható” színházat szeretne építeni. A Heves Megyei Hírlapnak korábban adott interjújában közvetve a társulat két eddigi rendezőjét, Máté Gábort és Zsótér Sándort támadta, és úgy vélte: a közönség ítélete alapján „leminősült a teátrum”. Az eddigi nyitott és szakmailag releváns színházról azt mondta: „az utóbbi években nem a közönségnek játszottak a színészek, hanem egy elitista szakmai kör elvárásainak kellett megfelelniük. Én a remény színházát szeretném, egy életigenlőt a nihilista helyett”. Blaskó nézetei szerint, úgy tűnik, a színház nem a társadalmi párbeszéd terepe, sőt vindikálja magának a jogot, hogy „a szerző üzenetét” meghatározza: „Nem fordulhat elő, hogy egy darab végén – a szerző üzenetével ellentétes módon – egy kitalált jelenetben az erkölcstelenség megtestesítője a testileg-lelkileg megnyomorított főhősnő mellé feküdjön, vagy hogy előadás közben ki kelljen írni, hogy miről szól a darab. Az ilyen hely szerintem nem színházi műhely, hanem valami más. A közönség ennél nemesebbet érdemel.” (Nyilvánvalóan a Prolik és A selyemcipő című előadásokra utalva.) Úgy véli, a társulat tehetséges és sokra hivatott, ám sokan „perifériára szorultak, míg a fiatalok olyan mélyvízbe kerültek, amit nehezen bírtak”. Hozzáteszi: „egészséges” hierarchiára törekszik, de ezt nem bontja ki, mit jelent. A tánctagozat dominanciáját nagyobbnak véli a szükségesnél, de fontosnak tartja a munkájukat. A nyilatkozatban megerősítette: a társulat minden tagjára számít.

Ötvös András, az egri színház tagja, aki tavaly a társulati díjat is elnyerte – a POSZT legjobb 30 év alatti színészének díja mellett –, úgy véli: az eddig zajló munkának vége Egerben. „Ahogy körbenézek az országban, azt látom, hogy borzasztó dolgok történnek – mondja az eheti Magyar Narancsnak adott interjújában. – Igazából bűn, ami itt folyik: egy-két helyen kívül sehol sincsenek szakmai szempontok, szinte sehol nem látok olyan helyet, ahová a fiatalok mehetnének. Amit a szakmával és a vidéki színházakkal csinálnak, az bűn, és akik csinálják, szellemi bűnözők. Látjuk, hogy hogyan kapnak emberek színházakat ebben az országban: joggal félünk, hogy ami tíz év alatt felépült Egerben, azt fél pillanat alatt, egy tollvonással el lehet intézni.” Később hozzáteszi: „(…) Megszűnik, ami miatt jó volt itt lenni. Csizi és a társulat miatt jött ide Máté Gábor, emiatt szerződött ide Zsótér Sándor is. Mindez véget ér, és én mindenképpen megyek. Kicsit jó is lesz újra menni” - írta a

A cikket kommentálta az oldalon "egy színházszerető átlagember", aki örül, hogy végre vége az elmúlt nyolc évnek és szerinte a "fiatalok először ismerjék meg a magyar és a világirodalmat eredetiben, aztán döntsék el, hogy érdekli-e őket az az eszement munka, amit Ötvös András olyan nagyra tart. Ha nem tetszik el lehet menni." A hozzászóló sérelmeit arra az elavult nézetre építi, hogy a színházi előadásnak az "eredeti" művet kellene prezentálnia.

A Gárdonyi Géza Színház dramaturgja, Jónás Péter helyesen helyesen állítja válaszában, hogy a "színházrendezés minden esetben interpretáció. A rendező ugyanolyan alkotóművész – annak kellene lennie -, mint egy költő, író, festő. Véleményt mond a világról. Víziója, koncepciója, mondanivalója van. Beszélget a szerzővel, szöveggel, közönséggel. Kérdéseket tesz fel. Válaszokat keres." Jónás sajnálja továbbá, hogy a kommentelő az elmúlt nyolc év munkáját - ami valójában több száz ember áldozatos munkája volt - egyszerűen, egy tollvonással leminősíti, melyeket pedig elismert az országos és nemzetközi szakma, és a helyi közönség is.