Történelmi zsákutca ínyenceknek
Mindazoknak szívből ajánlom a XVI. Esztergomi Fotográfiai Biennálét, akik barátai a fényképezés történetének és/vagy elméletének, továbbá gyakorlatának, esetleg maguknak a fotográfusoknak.
Ínyenceknek való csemege ez, ott az esztergomi vár ódon rondellájában.
Ami a biennálét illeti, annak is megvan a maga története s rangja: annak idején afféle avantgárd tüntetésnek indult, így aztán hamar megkerülhetetlen, fontos tárlat vált belőle, olyan, ahol kiállítani ma is komoly fegyvertényt jelent.
A biennáléra ugyanis bárki jelentkezhet (profik és amatőrök vegyest), a szigorú zsűri azonban nem ismer nagy és kis neveket, kizárólag nagy és kis falfelületet ismer, amely erősen behatárolja lehetőségeit. (A körbástya belső terében alig néhány tucat alkotás kaphat helyet.) Egy szó, mint száz, akit az esztergomi biennále akár egyetlen képpel is befogad, az igazi fotográfusnak tekintheti magát. „És akár vissza is vonulhat, pályája csúcsán” mondotta nekem ottjártamkor egy büszke kiállító, s méltán.
A biennálékat régóta tematikusan hirdetik meg, hogy a látogató ezzel is különleges élményhez juthasson. Az idein azonban nem a témát, hanem a fotográfiai eljárást tették közössé a rendezők. Csak kontaktképek versenyezhettek ugyanis. A kontakt eljárások (abból is van egypár, noha az elv azonos: negatív és pozitív lelkes, közvetlen találkozásából alakul ki a kép) ma már történelmi zsákutcának számítanak (ezért mit fogok kapni az ortodoxoktól, te jó ég!), már segédmódszerként se igen használják (hogy mit nagyítsunk később), mára tényleg az ínyencek terrénuma lett, hiszen ügyességet, kitartást kíván, és az anyag iránti alázatot. De hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét, azt ez a színvonalas kiállítás is bizonyítja.
