Törékeny menedék
Az utcán közbűntényesek és politikaiak vették át a hatalmat (köztük tán soha eddig nem volt ily csekély a különbség, ily könnyed az átjárás). A kormány novemberben elpucol, közben azt hajtogatja: kitartás. A pártszolgálatosok, a nemzeti számonkérők, a gyepű felkentjei, a vér és becsület sántikáló ebei razziáznak és felkoncolnak. Sorozatlövések verik fel a Duna-partot.
Carl Lutz svájci alkonzul (és további 14 állam képviselője) tisztán humanitárius szándékkal a Vadász utca 29.-ben, a Weiss-féle üvegházban megnyitja a Svájci Követség Idegenérdek Képviseletének Kivándorlási Osztályát. Az üldözöttek itt jutottak (valódi és ál-) védlevelekhez, amelyekkel igazolták, hogy vízumképesek, és máris a befogadó állam védelme alatt állnak. A svájci oltalomlevél mellett megjelentek a Nemzetközi Vöröskereszt, a Vatikán, Svédország, Portugália, Spanyolország, El Salvador és Törökország hasonló papírjai is. Általuk több tízezren menekültek meg. A zsúfolt üvegház maga is menedékké vált, a legnehezebb napokban háromezernél is többen próbáltak esélyt itt találni a nehéz túlélésre.
Ugyanez az épület adott helyet a csekély számú magyar cionisták különféle csoportjainak, amelyek tevékenyen részt vettek az áldozatok mentésében.
A papírok hitele erősen változó volt. Akadt hivatalos személy, aki elfogadta, akadt, aki eltépte. ’44 telén már jó néhány magyar köztisztviselő, rendőrtiszt, katona számolt a háború utáni változással, és hajlandó volt segíteni a menekülőkön.
De persze nem rajtuk múlt. Hanem főleg Wallenbergen, Perlascán, Lutzon, Rottán és a többieken. Hivatalos köszönet sem járt érte nyomban. Lutzot 1945 áprilisában kiutasítják Magyarországról, otthon elmarasztalják hatásköri túllépésért.
Az üvegházra 1945-ben szerelt emléktáblákat a rendszerváltás után lelopják, illetve 2000-ben leverik.
(Üvegsziget. Carl Lutz és a budapesti cionisták mentőakciói 1944-ben. Történelmi antológia. Válogatta, szerkesztette, bevezette Vámos György. Makkabi Kiadó.)
Erdélyi S. Gábor
