Több száz millióért adták el Banksy egyik alkotását

Két perc alatt elkelt az aukción.

2022. január 27., 20:21

Szerző:

Egymillió fontért (428 millió forintért) kelt el csütörtökön egy newcastle-i árverésen Banksy egy miniatűr modellje, amely augusztusban jelent meg a norfolki Great Yarmouth modellfalujában, írja az MTI. 

A kis istálló, amelynek falán egy rágcsáló rajza, valamint vörös festékkel a Go Big or Go Home felirat szerepel, két perc alatt elkelt az aukción. A BBC News beszámolója szerint egy telefonos vásárló vette meg.

A Banksy-alkotást a modellfalu tulajdonosai bocsátották árverésre. Mint mesélték, másolattal helyettesítették az eredetit, mert attól tartottak, hogy ellopják. A tulajdonosok egyike, Frances Newsome elmondta: a Banksy-alkotás életmentő volt számukra, mert a pandémia miatt nagyon sokszor kellett zárva tartaniuk.

„Reméljük, az eladás segíthet a falu jövőjén”

– tette hozzá. A kis istállót a lóval egy látogató vette észre két nappal az után, hogy augusztus elején megjelent a modellfaluban. Az alkotás valódiságát a Banksy-műveket hitelesítő Pest Control igazolta.

(Kiemelt képünk: Az aukció munkatársai letakarják Banksy művész "The Merrivale Stable" című, graffitivel borított istállójának és egy lány alakjának modelljét, amelyet az Anderson and Garland aukciósházban állítottak ki Newcastle-ben, Észak-Angliában 2022. január 24-én. Fotó: OLI SCARFF / AFP)

Kevesen tudják, hogy a slow fashion, azaz a fenntartható divat kiemelkedő képviselői hazánkban a szőrmével foglalkozó szakmák, úgy mint az állattenyésztők, szűcsök, designerek, kereskedők. Ők azok, akik elkötelezettek, illetve érdekeltek abban, hogy a kezük alá kerülő állatokat megfelelő körülmények között tartsák. Nemcsak az Európai Unió és a hazai szigorú állatvédelmi, állattartási és környezetvédelmi előírások kötelezik őket erre, hanem maga a tény: csak annak az állatnak lesz szép, dús, jól felhasználható és főként eladható bundája, amivel jól bánnak, ami megfelelő körülmények között él. Épp ezen közös célok elérése érdekében, illetve azért küzdve, hogy a nem etikus állattartókat kiszorítsák a piacról szövetségbe szerveződtek. 

Elhunyt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.