Tisztelt Szerkesztőség!
Azt írtam a Magyar Nemzet augusztus 5-i számában a lapban két nappal korábban megjelent amerikai nagyköveti bírálatról, hogy akkor tegye ezt, ha társai is ugyanezt teszik más országokban, ahol a demokráciát és az emberi jogokat igen súlyos sérelem éri.
Bolgár György 2011. augusztus 11-i számukban Hogy mi van? című rovatában azt állítja, az általam hiányolt bírálatok ott találhatóak az amerikai külügyminisztérium honlapján, amelyekből egyébként idéz is úgy, hogy az idézőjelet megkezdi, de nem fejezi be. Csakhogy a State Department évente megjelenő országjelentése vagy honlapján található országprofilja nem ugyanaz, mintha – például – az újdelhi amerikai nagykövet a The Times of Indiának írt cikkében bírálja az indiai kormányt. A budapesti kormány elleni nagyköveti bírálat tehát nem rutinjellegű.
Lovas István
(a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója)
Ha Lovas Istvánnak konkrét nagyköveti és nagykövetségi kritikák hiányoznak a fontosabb és jelentősebb amerikai külügyminisztériumi jelentések és beszámolók helyett, akkor íme, tessék.
Nicholas Taubman bukaresti amerikai nagykövet 2007-ben élesen bírálta, hogy a román kormány gyengíteni kívánja az ügyészségi jogköröket a korrupció elleni harcban.
James Warlick, az Egyesült Államok szófiai nagykövete idén tavasszal hivatalos nyilatkozatban élesen kritizálta a romákkal szembeni diszkriminációt Bulgáriában.
Idén márciusban pedig a tel-avivi amerikai nagykövetség fejezte ki komoly aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy Izrael folytatja zsidó telepek létesítését Ciszjordániában.
Hogy mindez megengedhetetlen beavatkozás-e az említett országok belügyeibe, azt, úgy látszik, egyesek Budapesten fogják eldönteni.
Bolgár György