Távozz tőlem, Sátán!
Nem az a film, amit jó szívvel ajánlgathatnék. Legfeljebb a süketeknek. Akik nem hallanák a rendkívül primitív ordibálást, a vérfagyasztó állathangokat, fortissimókban az üstdobot és a szélgépet.
Igaz, nekik is volna okuk a rettenetre: amikor az oszladozó hulla szeméből férgek tekerednek elő, amikor látjuk az emberevést (élőben, ha szabad így mondanom), vagy amint egyik szereplőnk takaros zöld kupacot hány maga elé (alá).
Az ízlés legkésőbb akkor távozik megverve, amikor a képen megjelenik egy keresztre feszített macska bomló teteme. Ehhez már nehéz mit hozzátenni.
Jellemzőek a helyszínek is: állatkertben, őrültek házában, nyomasztó pincékben nyomoznak derék rendőreink, mindig homályban („Sűrű setét az éj, / Dühöng a déli szél” Bronxban). E horrorban a körték mindig kiégnek, a gyertyák kialszanak, a világ homálya ijesztő. (Hacsak nem a rezsicsökkentés volt a fő szempont: ne legyen nagy a villanyszámla.)
Az ideológia, mondhatnám, a misztikus kotyvalékú „eszmei mondanivaló” sem kutya. Hanem korcs: ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, de a legjobb az, ha már magunktól is tudunk félni. Nem szorulunk külsőségekre: földöntúli zörejekre, véres kezekre, ijesztő arcokra, őrült nőkre, jezsuita pszichiáterekre, hallucinációkra, démonológiára. És ha ezt az állapotot elértük, már moziba sem kell mennünk. Bár enélkül sosem jutnánk el ahhoz a tanulsághoz, hogy mégiscsak jó egy rendőr a háznál. Illetve hogy a legjobb az lenne, ha letartóztatható lenne a sátán, de bezzeg nem az, muszáj hát hozzá pap, kereszt, latin ima, Gábriel arkangyal odaidézése meg más erőfeszítés, mint egyéb, korábbi exorcista filmekben láttuk.
Ja, és az egész feneség mögött Irak van, ahol az amerikai katonák találkozhattak Lucifer bandájával, pedig nem kellett volna. Az ördögit!
Rémítő film. Ha meglenne még és működne az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló (szép emlékű) Bizottság, bizony megérne nekik beszerezniük egy vetítőgépet! Hadd lássák!
(Rendezte: Scott Derrickson. Százhúsz év alatt nem ajánlott.)
Bölcs István
