Dragomán György: Csika

Csika senkitől se fél, de tőle mindenki, igazi gájner, nyolcadikos, de nagyobb, mert kétszer bukott, cigarettázik, mindenkit megver, azt mondják boxere is van, meg vasnuncsakuja. Engem, nem tudom, mért utál, azt hiszem, a szemüvegem miatt kötött belém először, úgy kell nekem, ha olyan hülye voltam, hogy nem dugtam el a szemüvegtartó láncot, amit anya erőszakolt rám. Szaranylánc! – csúfoltak a többiek, bodicsek, mondta Csika, és úgy jött belém oldalról, hogy nekiestem a falnak és lerepült a szemüvegem. A láncot eldugtam, de már késő volt, onnan kezdve, ha Csika meglát, akkor kapok egypárat.

Állok a folyosón, Csika jön, zörög-csörög a zsebe a sok aprópénztől. A falhoz húzódom, nem vagyok ott, azt kívánom, ne is lásson, nem veszek levegőt. Zsebre dugott kézzel jön, árad belőle a dohányszag, elcsörög mellettem, azt hiszem, megúsztam, már legalább három méterre van, végre merek levegőt venni, Csika akkor felém fordul, felém lép, lendületből köp egyet, mintha csúzliból lőtték volna ki, úgy száll a köpés, hatalmas, nyálkás, slejmes ezüstbuborék, az arcomat találja el, a szemüvegem, befolyik mögé, a dohánybűzös nyál végigcsorog az arcomon, öklendeznem kell. Hiába mosom le, utána napokig, hetekig érzem.

Elhatározom, hogy bosszút állok, meg fogom ölni Csikát, vagy legalább megijesztem. Előveszem a szekrény alól az eldugott kicsi forgópisztolyom, amit Apa fiókjából loptam el, tudom, hogy csak egy kulcstartódísz játékpisztoly, de azt is tudom, hogy igazivá lehet alakítani. Elhatározom, hogy át fogom alakítani, kifúrom a csövét és megtöltöm hátul gyufafejjel, és beverek a csőbe egy hegyesre reszelt szeget, és amikor Csika legközelebb nekem jön, előveszem és szemen lövöm vele, hogy bemenjen egyenesen az agyába.

Hazafele megyek, a kezem a zsebemben, abban a pisztoly, meg van töltve. Csika jönni fog, hogy elvegye a pénzem. Elképzelem, hogy szemen lövöm. A pisztoly gyöngyházmarkolata forró a kezemben. Csika egyszer csak tényleg ott áll előttem, int, hogy adjam a pénzem, előrántom a pisztolyt, ráfogom, lövök, amit dörrenésnek reméltem, az csak pukkanás, a szeg nem moccan, az ujjaim közül fehér füst szivárog, Csika röhög. A kezemre nézek, ez egy játékpisztoly, kulcstartóra való, nem értem, mit is gondoltam, hogy is bízhattam ebben. Csika elveszi a pisztolyt, forgatgatja, nézegeti, közben hullámzik a pofazacskója, ahogy zubogva kavarog a szájában a nyál, a dohányszagtól már előre öklendezem, Csika a földre köp, sarkon fordul, a feje fölé tartja a pisztolyt, mintha lovon ülne, gallopozva elüget – pákkápákkpák-pákkpákkpákk, kiáltja közben.

Nikával ülünk a blokk előtt, Nika nagyfiú, a második legnagyobb az egész blokkban, a barátom. Ő is fent lakik a negyediken, ahol mi. Valami filmet mesélek épp neki, amikor meghallom a csörgést, tudom, Csika az, erre lakik, el szokott néha menni a blokkunk előtt. El kell bújjak, mer megver, mondom Trénikának, átugrom a padon, behúzódom a támla mögé, be a bokorba.

Micsinálsz, kérdezi Nika, értetlenül néz, hallgass, sziszegem felé, ha meglát, agyonver. Nika úgy néz rám, mint a hülyére, körülnéz, mintha nem is látná Csikát, pedig Csika már ott van, épp most megy el a blokkunk felé vezető aszfaltút előtt, hátha nem néz ide, azt kívánom, ne nézzen ide. Nika közben a fejét forgatja, mintha nem látna senkit, kitől félsz te ennyire, kérdezi, Csikára szegeződik a tekintete, aztán elvigyorodik. Jaj, ne, Traján, agyon fog verni, mondom, Nika akkor röhögni kezd, te ettől félsz, kérdezi, Csikától? Két ujját a szájába veszi, éleset füttyent, Kölyök, lábhoz! Csika odafordul, futólépésben jön, megáll a pad előtt. Remeg.

Nika kirángat a pad mögül.

Te Csika, te bántottad a legjobb barátomat? – kérdezi.

Csika ránt egyet a vállán, vigyorogni próbál.

Na akkor most szépen kezet fogsz vele, és bocsánatot kérsz tőle – mondja Nika. Ülök, érzem, hogy bokáig, derékig, combig elzsibbad a lábam, ez nem lehet igaz, ezt csak képzelem.

Csika felém nyújtja a kezét. Bocsánat, motyogja.

Minden erőmre szükségem van, hogy meg tudjam rázni a kezét, a dohánybűz ott az orromban, az arcom mögött.

Ha egy ujjal is hozzányúlsz még egyszer, agyonverlek, mondja neki Nika. Most elmehetsz.

Csika szalutál, aztán a zsebébe nyúl, a kezében ott a pisztoly, felém dobja, rám kacsint.

Másnap a nagyszünetben a pirosaranyas kenyeremet eszem, amikor meghallom a csörgést. Csika az, vigyorogva, integetve jön. Azt gondolom, most majd kapok a tegnapiért, de már úgyis mindegy, vigyorgok, próbálok vigyorogni.

Csika nem köp le, nem üt meg, nem rúg belém. Megáll mellettem. Azt mondja, szerusz barátom, jól vagy? Bólintok, várom a pofont, de Csika csak barátságosan hátba vereget, azt mondja, tudd meg, barátom, olyan kedvem van, bárkit agyonvernék, főleg azokat, akik a barátaimat bántják, úgyhogy akárkit meg akarsz veretni, csak szóljál, majd én jól beverem a pofáját. Csak mutass rá, és agyonverem, érted?

Bólintok, nem mondok semmit.

Csika egy betondarabot rugdos a vasalt bakancsával, akármikor agyonverem őket, tudd meg, akármikor. Csak szóljál, érted, csak szóljál.