Sztálin tehenei

Kezdjük alapfokról. Sztálin szívesen vette, ha Gazdának hívják csizmatalpnyalói. Márpedig egy gazdának lehetnek, vannak tehenei. Igaz, hogy ezen az óriási birtokon az apró kecskéket nevezték ki Sztálin teheneivé, s Szibériában leginkább. Ahol amúgy nem viccelhettek. Groteszk. És már benne vagyunk a közepében.

„A Szovjetunióban jól él, akinek van autója, lakása és finn szeretője” – hangzott a maxima, amelynek tán leghangsúlyosabb eleme a harmadik. A finn szerető, akinek a révén működik a fekete gazdaság: a valutás üzlet. Kapós a rúzs, a Jeans, a sportcipő, a széldzseki. Finnország a kijárat. A paradicsom. Ahhoz képest. Szovjet-Észtországhoz képest, ahonnan hőseink mindhárom generációja származik, megkergetve s megkapaszkodva a finn mentőkötélben. Baltiak. Abból a világból, amikor az erdőkben még partizánbandák harcoltak a megszálló/felszabadító ruszki csapatok ellen. A Zöld Légió tagjai aztán árulók lesznek, vagy halottak, golyóval a fejükben, vagy holtak, belekövesedve a mocsár sarába.

„Senki és semmi nem az, aminek látszik.” Még Finnország sem. De ezt az észtek otthon nem hiszik el. Hogy van munkanélküliség, magas adók, magas árak, a telefonbeszélgetés minden másodpercéért fizetni kell. Ezt nem hiszik el az aranyfogú otthoni szegények, a csomagra várók. Ahol szabadság van, ott ilyesmi nem fordulhat elő. Sem rosszullét, kábítószer, megcsalatás, bulímia, hányás és hányódás.

A valamikor természetes balti rokonság, kapcsolatrendszer szálait tépte szét az erőszak, gyanús külfölddé téve a szomszédot. Határsáv, őrizet, őrizetbe vétel – csupa ismerős akadály a mi életünkben is. A természetes összetartozást tette kérdésessé a szovjet szisztéma.

És a változással is nehéz megbékülni. Hogy eltűntek, akiket megszoktunk, ha nem szerettünk is meg, hogy a Vietnam Csillaga nevű kocsma helyén neonreklám kiabál, hogy nem az illatosított krepp vécépapír jelenti a fogyasztói társadalom és kultúra csúcsát. Csak tudnánk, akkor mi! Körbeértünk. A banán nem hozott boldogságot. És nem lehet a régi életünkbe visszatérni, hiszen már „a kutyád is csak finn tejet iszik”!

Kiválóan érzékeny regény.

(Sofi Oksanen: Sztálin tehenei. Fordította Pap Éva. Scolar Kiadó.)