Sztálin, Churchill, Roosevelt
Előfordul, hogy nem a kígyóbűvölő győz, hanem a kígyó. Azzal áltatták magukat az angolszász világ vezetői, hogy Sztálint, a muszájszövetségest „tudják kezelni”. Ismert volt ugyan köreikben, hogy „Sztálin nem gentleman” (és ezzel még keveset mondtunk!), de mint emlékezetes, Churchill azt mondta: Hitler ellen az ördöggel is... (És nem számít a pedigré.)
E kiváló kötet, amely a levéltárak eddig titkos anyagait is hasznosítja, alaposan átrajzolja az angol miniszterelnök, valamint Roosevelt profilját. Mindketten szerették volna szeretni Sztálint („egyre jobban kedvelem”, „lenyűgöző”), s ha mégsem várakozásaik szerint működött a diktátor, akkor jött a régi mese: Sztálin rendes, de vannak mögötte sötét alakok a Kremlben, s azok időnként félrerántják a gyeplőt. Nagy naivitások éltek tehát e háborús és hatalmi játszmák nyugati főszereplőiben!
Akik egyébként egymást háttérbe szorítva is igyekeztek Joe Bácsival szót érteni. Szelektíve felejtettek, ha kellett: vagyis hadat üzentek a náciknak, mert azok lerohanták Lengyelország nyugati felét, de szót sem szóltak a szovjet támadás miatt, amelynek révén két héttel később (a Molotov-Ribbentrop paktum szerint) elfoglalták kelet-Lengyelországot. E „feledékenység” volt az ára a London és Moszkva közötti szövetségnek.
„Sztálin valóban nagyszerű ember” – jegyzi fel Cadogan brit külügyminiszter Jalta után, tudomást nem véve a diktátor embertelenségeiről. (Amikor a Moszkvát védő csapatok elöljárója visszavonulásra kért engedélyt, Sztálin csak azt kérdezte: van-e ásójuk? No, ássák meg a sírjukat, mert nincs visszavonulás.)
A szövetséges hatalmak megállapodtak abban, hogy a háború után demokratikus és szabad választások lesznek. (Csak „másképp” demokratikus és „másképp” szabad!) Ugyanis a szótárak különböztek. Jalta után a kelet-európaiak s főképp a lengyelek joggal érezték úgy, hogy elárulták őket, és ebben Churchill is hibás. Reparációként 1945 májusában a brit államférfi elkészíttette egy Szovjetunió elleni háború stratégiai tervét, amely azonban – vállalhatatlan lévén – süllyesztőbe került.
Truman elnök Potsdamban beszámolt az atombomba létezéséről, de Sztálinnak arcizma nem rándult. Los Alamos-i kémeitől már tudott mindent...
(Laurence Rees: Zárt ajtók mögött. Sztálin és a Nyugat politikai játszmái. Fordította: Babits Péter. Alexandra Kiadó.)
