Színház és politika
Idén januárban immár a 45. évfolyamába lépett a Magyar Színházi Társaság és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (valamint a teátrumot kedvelő közönség) lapja, a Színház. A januári szám központi témája – mi más is lehetne? – a színház és a politika viszonya.
Négy anyag is foglalkozik ezzel a témával. Gajdó Tamás a nyilas idők Madách Színházát mutatja be, Randy Gener egy szabad színházért folytatott küzdelmet Fehéroroszországban, Madli Pesti az Egységes Észtország esetét dolgozza fel, a lap legterjedelmesebb, legfajsúlyosabb anyaga pedig egy körkérdésre adott kelet-európai válasz-összeállítás, amely a színigazgatói kinevezések gyakorlatát firtatja.
Mit mondjak, nem túl derűs a kép. Látszik, hogy a politika (a dotációért „cserébe”) mindenhol rajta tartja a kezét a színházakon. Romániában, Lengyelországban, Lettországban, Oroszországban, Csehországban, Szlovákában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában egyaránt politikusi hatáskör a színházak felügyelete, irányítása, a színigazgatók kinevezése. Persze jelentősek a különbségek is. Meg a következmények. Erős színházi hagyományokkal és polgári öntudattal bíró vidékeken ez az ellenőrzés inkább formális. A politika rábízza a szakmára a döntést, és csupán felügyeletet gyakorol. De ott is, ahol a törvények nagyobb lehetőséget biztosítanak a beleszólásra, csak ritkán történik ilyesmi. (És ha igen, nagy felháborodást kelt: lásd a lengyelországi esetet.)
Az összeállítás végén (Közép-Európa fogalmát kitágítandó) Thomas Irmer berlini kritikus mutatja be a németországi szokásokat. Érdemes tőle idézni: „A város vagy tartomány gyakran felkér egy szakértői bizottságot... ez olyan szakértőkből áll, akik nem vesznek részt a helyi politikai ügyekben. Ilyenkor ez a bizottság állítja össze a javaslatokat, általában egy három nevet tartalmazó listát prezentálnak, rangsorolva. A parlament kulturális bizottsága dönt a pályázókról, ezt a döntést aztán az egész parlamentnek jóvá kell hagynia (többségi szavazással). Egy ilyen ellenőrzött rendszer biztosítja a nepotizmus megelőzését.”
Arra a kérdésre pedig, tud-e olyan esetről, hogy szélsőséges politikai nézeteket képviselő vezetők kerültek bármely színház élére, Irmer lakonikusan ennyit válaszol: „Ilyen esetek Németországban nem voltak.”
A Színház 45. évfolyamát kezdte idén. Vajon lesz-e negyvenhatodik?
