Szerbusz trolibusz

1949. december 21-én igazán megható figyelmességgel kedveskedett a magyar főváros a 70. születésnapját ünneplő Sztálinnak – a nagy vezérnek, a népek atyjának és bölcs tanítómesterének – és a budapesti dolgozóknak: 70-es számmal útjára indult a második világháború utáni első fővárosi trolibuszjárat.

Arról hallgattak persze a korabeli lapok, hogy az Erzsébet királyné útja és a Kossuth Lajos tér között közlekedő „busszerű piros villamosoknak” volt elődjük is. A harmincas években Óbudán közlekedett már a Vörösvári út és az Óbudai temető között, igaz, nem a szovjet nép szellemi terméke volt, hanem magyar konstrukció. A MÁVAG-é, és számozás helyett egy T betű jelölte.

A Jószöveg Kiadó a budapesti tömegközlekedés történetét feldolgozó sorozatának új kötetében Jakab László, Nagy Zsolt Levente és Legát Tibor szerkesztő a pesti trolibusz históriáját, történelmi kanyarjait mutatja be, izgalmas dokumentumok, sok-sok fotó mellett a cseppet sem biztató jövőt vázolva. Aggódni azért nem kell, hiszen a troli már eddig is sok mindent túlélt: Sztálint, vonalmegszüntetéseket és -újranyitásokat, áramár-emelkedéskor vonalfelszámolásokat, olajkrachok idején pedig ünnepélyes újjászületést. Volt már piros, bordó és pár elvetélt kísérlet eredményeként rövid időre – még kimondani is szörnyű – narancssárga, borsó-, sőt almazöld, de a maga sajátos eszközeivel szolgálta például a nők egyenjogúsítását: sok járműnek volt női sofőrje. A pesti trolik számosak voltak: szólók, pótkocsisok, csuklósok, áramszedő nélküliek (vannak vidéki rokonaik is), és sokféle náció termékei. Kazal László az ötvenes években slágerben tette halhatatlanná. Tessék feltenni a régi ’78-as lemezt. Vigyázat, ez a bakelitkorong fordulatszáma, nem a járaté. Az a Garay utca és a Kossuth tér között közlekedik.

(Jakab László, Nagy Zsolt Levente és Legát Tibor: Szerbusz trolibusz. Jószöveg Műhely Kiadó.)