Szenvedéllyel tanítani - ez az áttörés záloga

Szentgyörgyi Zsuzsa Logarléc és dugóhúzó című cikke ismét arra példa, mily tiszteletre méltó, hogy a szerző villamosmérnökként hosszú idő óta jóformán egyedül igyekszik a magyar sajtó különböző orgánumaiban népszerűsíteni a mérnöki alkotásokat és a tudományt igen széles spektrumban.

Az említett lapszám egy másik írásában is megszólalt az Akadémia ügyében, és igen markáns véleményt képvisel a bősi–nagymarosi vízerőművel kapcsolatban is (ÉS, 2005/2.).

Jelen írását Kármán Tódor-idézettel zárja, amelyet a következő citátummal szeretnék kiegészíteni: „Kármán Móric fia, Tódor, apja reformoktatási rendszerének egyik legkiválóbb terméke, kivándorolt Amerikába, és az USA repülési és űrprogramjának egyik atyja lett, amiért 1963-ban John F. Kennedy a Szabadság Érdemrenddel tüntette ki.” (Kati Marton: Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot, Corvina, 2008, 233. o.)
Megtudjuk innen, hogy Kármán Mór a magyar oktatási rendszer megreformálásáért – a francia liceumi rendszer és a német gimnáziumi rendszer legjobb vonásait egyesítette – nemességet kapott a császártól.

A már sokszor és sok helyütt megidézett Fasori Evangélikus Gimnázium tanárai a róluk készült 1908-as fotográfián Kati Marton szerint úgy festenek, mintha nem is gimnáziumi tanárok, de legalábbis a Francia Akadémia tagjai volnának. Azt gondolom, hogy őket a mai „diákok” sem mernék inzultálni. „Nekik aztán volt megjelenésük – emlékszik vissza a Nobel-díjas Wigner Jenő –, és a legjobb diákjaikra nagyon odafigyeltek. Az érdeklődés fenntartása és a tudás terjesztése a fiatalok közt – ez volt a szenvedélyük.” (I. m. 43–44. o.)

Amíg újra nem ilyen tanárok fognak tanítani a középiskolákban, addig nehéz bármilyen áttörést elképzelni a modern oktatási rendszert illetően. Természetesen ennek sokoldalú feltételrendszere van, amelynek megteremtése hazánk előrehaladásának fontos záloga.

Mellesleg a cikkben említett Vicinális Dugóhúzóra felfigyelhetne valamelyik könyvkiadó, mert egy vagy két kötetben való megjelentetése nemcsak a volt mérnökhallgatóknak lenne kedves olvasmánya, hanem a jelenkori diákságnak és az érdeklődő nagyközönségnek is. Persze valamivel jobb terjesztéssel, mint Szentgyörgyi Zsuzsa Michelberger Pál és kora című könyvének (168 Óra, 2008, 10. sz., 36. o.), amelyet az ország második legnagyobb városában még nem sikerült megvásárolnom.

Kópis Zoltán
Debrecen