Négy magyar filmet is díjaztak a Szarajevói Filmfesztiválon, Buda Flóra Anna és Gyimesi Anna filmjei fődíjat kaptak

Buda Flóra Anna, Gyimesi Anna, Somogyvári Gergő alkotását, valamint Tudor Giurgiu román-magyar koprodukcióban készült nagyjátékfilmjét is díjazták a Szarajevói Filmfesztiválon szombat este.

2023. augusztus 20., 08:57

Szerző:

 

Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban és Annecyban is díjazott animációs filmje kapta meg a legjobb rövidfilmnek járó elismerést. A rövidfilmért járó Szarajevó Szíve-díj egyben az Oscar-jelölést is biztosítja az alkotásnak, amely egy fiatal, első látásra céltalan életét mutatja be.
A diákfilmek versenyébe Gyimesi Anna Falling című, anyaságról szóló diplomafilmje érdemelte ki a fődíjat.

A dokumentumfilmes kategóriában Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje a zsűri különdíját nyerte el, míg a romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó Libertate '89 – Nagyszeben Tudor Giurgiu rendezésében a Nemzetközi Artmozi-szövetség (CICAE) különdíját kapta meg.

A Szarajevói Filmfesztivál az elmúlt három évtizedben Európa legnagyobb presztízsű seregszemléi közé nőtte ki magát, a vetítéseken évről évre több mint 100 ezer néző vesz részt, míg a nívós szakmai programokat világsztárok és a térség élvonalbeli filmesei közreműködésével rendezik meg.

(Kiemelt képünk: Buda Flóra Anna francia magyar rendező Cannes-ban. Fotó: Patricia DE MELO MOREIRA / AFP)

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.