Szappanoperák helyett visszatérnek a tévéjátékok
Újra készülhetnek televíziós filmek, így döntött a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Az MTV évtizedekig készített filmeket és tévéjátékokat, de a műfajt később a szappanopera váltotta fel. Most az MMK az MTV-vel és más magyar televíziós társaságokkal karöltve megalkotott egy olyan pályázatot, mely szerint "magas művészi és kulturális értékű, nagy nézettségre számot tartó, kulturális-szórakoztató televíziós alkotásokat kell készíteni”. Horváth Ádám rendezőt, az MTV örökös tagját kérdeztük a hír hátteréről. A volt elnök készített már filmet, tévéjátékot és szappanoperát is.
Mennyire vehetjük komolyan ezt a bejelentést?
Ez valós információ. Bizonyos értékhatáron belül valóban készülhetnek televíziós játékok, akár rövid sorozatok is. Az első döntések már meg is születtek, egy film már forog is, a Géniusz.
De mi az értékhatár?
A közalapítvány 2009-2010-ben összesen több mint 500 millió forintot szán a pályázatra, a televíziók együttesen hozzávetőleg ugyanilyen arányban támogatják a készülő produkciókat. Minden produkció költségvetéséről külön döntenek.
Akik ilyesmiről döntenek, tudják-e, hogy a televíziós játékfilmkészítés a magyar kultúra sok évtizedének meghatározó része volt?
Nyilván tudják, milyen értékeket hordoz a műfaj, s látják, hogy tévéjátékok helyett jelenleg csak szappanoperákat látni. Én most az Életképeket készítem. Ez is szappanopera, de csak első osztályú színészek játszanak benne. Ugyanúgy, mint annak idején a televíziós játékokban. Most minden remény megvan arra, hogy visszatérhetünk az önálló filmekhez és tévéjátékokhoz.
Az MTV indulásakor mit szólt a Filmgyár ahhoz, hogy Önök filmeket akartak készíteni? Hiszen a műfaj addig az ő privilégiumuk volt.
Alapvetően más volt a technika. Már az indulás után elektronikus technikával tudtunk televíziós játékot készíteni. Gyorsabb és olcsóbb volt, mint a filmkészítés. Azonnal új műfaj alakult ki, mert más filmvászonra, mint képernyőre komponálni. A filmesek egy része, ha dolgozott a televíziónak, hajlott a nagy vásznas képi világhoz. Ezzel együtt a televíziós drámák jelentős része a filmgyár műtermeiben készült. A filmgyár munkatársaival, sok esetben filmes alkotókkal.
Hány televíziós film készült évente?
Volt olyan év, hogy akár száz televíziós dráma is készült. Remek dramaturgiai osztály működött, amely ösztönözte a rendezőket. Az első tévéjátékokat élőben kellett közvetíteni, harmincnapos próba után. Sokban hasonlított a felkészülés egy színházi előadásra. Később lépett be a filmtechnika. Néha én is hatrészes tévéfilmet készítettem, de csináltam önálló drámákat is, és mindig más és más műfajba vándoroltam. Készítettem operafilmeket, például a Háry János televíziós változatát, amelyben még Palló Imre volt Háry hangja. Én rendeztem Bartók Fából faragott királyfijának tévés kompozícióját is.
Kik tanították a mesterségre?
Máriássy Félix volt az osztályfőnököm a főiskolán.
Kik voltak kollégák?
Mindenekelőtt Zsurzs Évát említeném, aki a főiskola előtt egy csepeli bicikligyárban volt munkásnő, majd rádiós lett, és onnan került át a televízióhoz. Később kiderült róla, hogy ő az egyik legnagyobb televíziós tehetség. Mindig abban gondolkodott, ami nekem is a mániám lett: kifejezetten képernyőre komponálni. Nem a nézőtérre, hanem a szobára. Ez más koncepciót és más dramaturgi-át is jelent. Egyébként ő vett fel rendezőnek a televízióhoz.
Utólag hogyan látja, mi volt és mi ma a különbség a filmes, a színpadi és televíziós műfaj között?
A televíziós látvány kevésbé erőteljes, mint a színházi vagy a filmes. Mi mélységben komponált mozgásra törekedtünk. Ha a mozivásznon lát az ember egy emberi fejet, az tízszeres arány, ha viszont a képernyőn látja, az méretarányos, vagy kisebb. Ennek tudatában készítettük a beállításokat.
A helyzet azóta változott, a nagyobb képernyőméreteknek köszönhetően.
Változtak a méretek és a szempontok, de alapvetően más műfajról van most is szó. A televíziós művészet, akárcsak a játékfilmkészítés alapvetően egy másik mesterség.
Hogyan sorvadhatott el mégis ez a műfaj?
Úgy, hogy átvette helyét a politika. Míg korábban a televíziózás pénzének két-harmadát a tévéjátékokra és kulturális műsorokra fordították, ez a nyolcvanas évek végén megfordult. Egyre több drága és mind drágább beszélgetős műsor került képernyőre. Átszorultak a pénzek, s kiszorultak, elsorvadtak a televíziós alkotások.
Kívülről vagy belülről szüntették meg?
Ez belső mozgás volt. Egyes televíziós arcok olyan mértékben kezdtek kötődni politikai irányzatokhoz, növelni a kapacitást és a műsoridőket, hogy kiszorították a művészeti alkotásokat.
Kik álltak e szereplők mögött?
Az akkori politikai nagyhatalmak. Műsoridőt követeltek, s egyre inkább fogyott a művészeti műsorok ideje, tere, lehetősége. Elfogyott a pénz, aztán pedig jött egy olyan elnök, aki azt találta ki, hogy produceri irodákat csinál a szerkesztőségekből, amitől még jobban megdrágult a munka. Dominánsan megjelent a reklám, amely miatt azonban nem lehetett megszakítani filmes-televíziós alkotásokat.
Akik az új pályázatot most meghirdették, gondoltak-e a játékfilmkészítéstől eltérő szempontokra?
Aggódom, hogy, akik nem vérbeli televíziósok, de pályázatokat bírálnak el, tekintettel lesznek-e a képernyőre komponálás és a megfelelő dramaturgia szem-pontjaira. Mennyire érzik, mi az, ami a televízióra való, és mi az, ami nem.
A döntések előtt megkérdezik-e Önt, mint a tévé legnagyobb profiját?
A döntésekről a bizottsági tagokat kérdezik meg. Én nem vagyok közöttük. Ha engem profinak lehet nevezni, annak oka, hogy elvégeztem a BBC rendezői kurzusát, melynek lényege az improvizáció mellőzése, a pontosan előkészített, kamerára lebontott rendezői munka.
Szakmai vélemények szerint Ön a televíziózás Fábri Zoltánja, aki mindent kitalál előre, s a forgatás nem szólhat másról, mint a hibátlan megvalósításról.
Annyiban, hogy Fábri lerajzolt mindent, a forgatókönyvben mint Eizenstein, mert képzőművész volt eredetileg.
Ön is rajzol?
Nem, én fejben képzelek el mindent, s azokhoz ragaszkodom. Mindig így írom meg a nagyon pontos technikai forgatókönyveket. Hosszan próbálok a színészekkel. Annak idején Schisgal Gépírók című drámáját harminc napig próbáltam Törőcsik Marival és Szabó Gyulával. Egy forgatáson minden közreműködőnek a világosítótól a szereplőkig tudniuk kell, hogy nélkülözhetetlenek, hogy nélkülük nem jöhet létre a darab. Ha mindenkinek megvan a felelősségteljes munkája, akkor nem kell senkivel vitatkozni vagy valakire rákiabálni.
De azért a színészek előállhatnak a forgatás közben ötletekkel?
Nem szabad elutasítani, ha bármelyik kollégának van forgatás közben egy jó ötlete. Tizenöt százalék jó változtatás mindig belefér.
Mintha a fiatalabb rendezők unnák ezeket a szempontokat.
Az egykori sikeres televíziós rendezők kiöregedtek, a fiatalabbak pedig nem találják a szerepüket,
Pedig Ön ma a Színház és Filmművészeti Egyetemen tanítja a televíziós mű-fajt. Lehet-e megújulás? Lesznek-e új televíziós rendezők?
Mindenképpen reménykedem ebben. A pályázat ehhez talán az első lépcső, s ha sikeressé válhat, akkor a szakma meggyógyul a nézők érdekében, akik visszafogadhatják a műfajt.
