Szánjanak rá néhány estét: Párizs regénye
Regényes művelődéstörténet? Eposz, amint a könyv füle mondja? Sokgenerációs családregény az 1200-as évektől napjainkig, amely apró, elhúzódó mintavételekből áll össze? Szereplői valódiak és kitaláltak, mint a Napkirály és Hemingway, Abélard és Heloise, Richelieu és Villon, és Manet és Robespierre, Navarrai Henrik és Monsieur Eiffel.
Hogyan éltek a nemesek, a kalmárok, a polgárok, a katonák, a munkások, a művészek, a gyilkosok? A Szent Bertalan-éj előtt és után. Az első világháborúban, és a másodikban. Kiből lett hős, kiből áldozat? Úgy, ahogy Európában kilencszáz év alatt lehetett. Szinte bárkiből szinte bármi.
Időfelbontásos, komplikált meseszövés, eligazító családfákkal az elején (sokszor kell visszalapoznunk), jól körberajzolható jellemekkel, generációkon átnyúló konfliktusokkal. De Cygne vicomtot, aki a sortüzet vezényelte, úgy akarja megölni az 1870-ben kivégzett kommünárnak, Le Sourd-nak a bosszúszomjas fia, mintha a romantikus Dumas írta volna meg történetüket.
Közben pedig a háttér: a történelmi Párizs. (Legjobb úgy olvasni, ha a szöveg mellé egy térképet is odakészítünk. Aligha van bolyongásra érdemesebb hely földrészünkön.) Igen részletesen jelenik meg a környezet. Benne élve, belemerülve a „korabeli” városi életbe számos ismeretet is szerezhetünk a könyvből. Például azt: vajon miképpen építették meg a (botrányt keltő) Eiffel-tornyot akkoriban, amikor a toronydaru már nem volt működőképes? Hogyan juttatták föl a súlyos és terebélyes szerkezeti elemeket több mint háromszáz méter magasra?
A kanadai szerző szinte mindent tud Párizsról, és nem is tagadja meg tőlünk. A majd nyolcszáz oldalas kötet súlyos olvasmány. Megtartani is kunszt. Abbahagyni sem könnyű. Szánjanak rá néhány estét!
(Edward Rutherfurd: Párizs. Egy város fényei és árnyai. Fordította Babits Péter. Kiadta az Alexandra.)
