Scarlett Johansson találkozott Tarlós Istvánnal

2019. szeptember 21., 10:50

Szerző:

Ezt finoman szólva nem láttuk jönni, de a Bors honlapján megjelent fényképek tanúsága szerint az éppen Budapesten forgató világhírű amerikai színésznő, Scarlett Johansson benézett Tarlós István főpolgármesterhez és Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területekért felelős főpolgármester-helyetteshez egy találkozóra. A cikk szerint Scarlett Johansson két napot szakított arra, hogy körülnézzen Budapesten, a kislányával állatkertbe ment, ami pedig a főpolgármesteri találkozót illeti, a bulvárlap szerint szóba hozta, mennyire felkapott hely a magyar főváros, és milyen sok filmet forgatnak itt. Állítólag elismerően nyilatkozott arról, hogy Tarlós István Óbuda polgármestere volt 16 éven át, kilenc éve pedig Budapestet irányítja, most pedig indul egy újabb ötéves ciklusért. Tetszett neki az is, hogy sok fiatalt, kisgyermekes szülőt látott a városban.

Velencei filmfesztivál
Fotó: MTI/EPA/Claudio Onorati

Tarlós István mindezt virággal és három ezüstéremmel viszonozta, Az egyiken a Hősök tere, a másikon a Halászbástya, a harmadikon a budai Vár szerepel, a hátoldalán Budapest címerével.

A négyszeres Golden Globe-jelölt Scarlett Johansson 56 millió dollárral a világ legjobban fizetett színésznője mostanában.