Rangos nemzetközi produkciókat látnak vendégül
A Nemzeti Színház idén tavasszal is kitárja kapuit, és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen meghív néhány nemzetközi színházi produkciót, melyeket szeretne a magyar közönség figyelmébe ajánlani.
A március 18. és április 3. között megrendezett Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként a Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében a Nemzeti teátrumában négy előadást tekinthetnek meg. A programsorozat részeként egy angol, egy szlovén és egy osztrák előadás is bemutatkozik a színházban, utóbbi Bodó Viktor rendezésében.
A Nemzetközi Színházi Fesztivál programja a Nemzeti Színházban:
Március 18. 19 óra
Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe – katonadolog 3 részben
Március 22. 19 óra
Shakespeare: Macbeth
A Cheek by Jowl társulat vendégjátéka (Az előadás angol nyelven, magyar feliratozással kerül bemutatásra)
Az előadáshoz kapcsolódóan a Színházi Kritikusok Céhével együttműködésben beszélgetést szervezünk Shakespeare Macbeth című drámájáról, az előadás történetéről és a Cheek by Jowl társulatról. A Kritikus Bevezetőt Nánay István tartja az előadás előtt, 18.15-től 18.45-ig a Nemzeti Színházban, a nézőtéri büfében.
Március 23. 19 óra
Shakespeare: Macbeth
A Cheek by Jowl társulat vendégjátéka vendégjátéka (Az előadás angol nyelven, magyar feliratozással kerül bemutatásra)
Március 26. 19 óra
Molnár Ferenc: Liliom
A Schauspielhaus Graz vendégjátéka (Az előadás német nyelven, magyar feliratozással kerül bemutatásra)
Az előadáshoz kapcsolódóan a színház a Színházi Kritikusok Céhével együttműködésben Kritikus Órát szervez az előadás után Kelemen Orsolya vezetésével. A beszélgetésre a nézőtéren kerül sor, amelyen részt vesz a rendező, Bodó Viktor és a Schauspielhaus Graz, valamint a Szputnyik Hajózási Társaság színészei.
Március 27. 19 óra
Molnár Ferenc: Liliom
A Schauspielhaus Graz vendégjátéka (Az előadás német nyelven, magyar feliratozással kerül bemutatásra)
Április 1-2. 19:30
Ingmar Bergman: PERSONA
A Mini teater vendégjátéka (Az előadás szlovén nyelven, magyar feliratozással kerül bemutatásra)
Az előadáshoz kapcsolódóan a Színházi Kritikusok Céhe> beszélgetést szervez Ingmar Bergman Persona című filmjéről, a belőle készült darabról és a Mini teater szlovén társulatról. A Kritikus Bevezetőt Kovács Dezső tartja az előadás előtt, 18.45-től 19.15-ig a Gobbi Hilda Színpad előtti büfében.