Ráció és indulat

Paróczi Ágnes már a főiskola végeztével formakutató festőként indult. A hatvanas évek második felében festészete látványában még emberközpontú, de sajátos Barcsay Jenő szellemében kialakított robusztus figurák viszonylatai foglalkoztatják.

A hetvenes évek első felében figurái magányos idolszerű, bálványszerű emberi jelekké válnak, közel Deim Pál szemléletéhez, majd 1975 egy jelentős vízválasztó, amikor geometria-központú nonfiguratív képi szerkezetet alakít ki, s amely szemléletet azóta is követ, sok finom metamorfózissal.

Paróczi immár valóban központi – és mástól nem függő – elemmé teszi a formát és a színt, mellyel együtt festészete ugyancsak meghatározó látványeleme a mindig érzékelhető tiszta kompozíció. Képein rend van, amely tudatosan koncipiált és megépített festői struktúrákban áll előttünk. S e struktúrákba építi jellemzően tiszta, eleven színeit, melyeket zárt és nyitott formák határolnak le.

Új képeinek – szinte kizárólagos – jellemző sajátossága, hogy egyrészt mindegyik munkáján determináns egy konstruktív, szinte mérnöki szerkesztés, tervezett szerkezet, forma, másik oldalról, ezzel egyenrangúan ugyanakkor érzékelhető és jelentős súlyú, hogy ebben a szigorú szerkezetiségben mindig érzékelhető egy nagyon is expresszív, erőteljes festőiség, sokszor már-már a gesztus festészet határán. Ily módon festői útja szinte egyedülálló, mert a festők többsége, akikhez ezek a stílusok közel állnak vagy az egyik, vagy a másik megoldást részesítik előnyben.

Paróczi Ágnes a rációt az indulattal szinte egyedülállóan egyesíti egy-egy képben, s ezért nevezhetjük felfogását expresszív konstruktivizmusnak, melyben gesztus és geometria találkozásának, sőt harmóniájának is a tanúi vagyunk. A művész festésmódja változatos. Egész munkásságát áthatja az anyag, a matéria tisztelete, amely egyaránt vonatkozik a kép, a mű hordozójára és a mű felületére. Festői törekvéseinek központjában áll a faktúra, a felületek anyagisága, akár akkor, ha csak festékkel vagy kötőanyagokkal dúsított gipszes masszájával dolgozik, akár akkor is természetesen, ha kollázsszerűen más anyagokat épít képeibe.

Paróczi Ágnes képeit kétségtelenül más szemmel kell néznünk, mint az ábrázoló festmények többségét, ám a figyelmes és koncentrált szemlélődő rádöbben arra, hogy e képekről fontos és lényegi emberi, művészi tartalmak sugárzódnak.

Összecsapások és harmóniák, ellentétek és összesimulások, indulatok és nyugalmak, dinamika és mozdulatlanság, földhözragadtság és szárnyalás, bizakodás és szorongás, sötétség és világosság. S legfőképpen: rabság és szabadság.

(Idézet Feledy Balázs művészeti író megnyitó beszédéből)

Budapest VI.kerület Terézváros
Eötvös u. 27-29. 373-0860,