Pszichoterápia és történelem – Esettörténetek a huszadik századról

2017. május 25., 17:57

A rövidesen megjelenő Eset–történet című kötet szerzője Csabai Márta pszichológus, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője. Művében a 20. század legizgalmasabb, máig vitatott pszichoterápiás eseteiről ír eredeti dokumentumok felhasználásával. Tragikus női sorsokat is bemutat a szerző.

– A gender tematikájával, a női identitás problémáival is foglalkozom. Olyan terápiás eseteket választottam ki, amelyek többrétegűek. A kliensek történetei súlyos orvosi, emberi etikai kérdéseket vetnek fel, ugyanakkor sok mindent feltárnak az adott történelmi korszakokról is – mondja Csabai Márta a 168 Órának.

A Ki ölte meg Ellen Westet? című fejezet főhőse egy fiatal zsidó nő, aki gyógyíthatatlannak tűnő melankóliában szenvedett, majd 1921-ben – lényegében férjének, valamint terapeutájának hallgatólagos jóváhagyásával – öngyilkosságot követett el. Orvosa a korszak egyik neves pszichiátere, Ludwig Binswanger volt, akitől az eugenika sem állt távol. Társszerzője volt Az életre érdemtelen életek megszüntetésének engedélye című kötetnek, amelyet később a náci propaganda teoretikus alapműnek tekintett.

Egy másik esettanulmány Etty Hillesumról szól. A holland lányt 1943-ban Auschwitzban gyilkolták meg, és – akárcsak Anna Frank – ő is naplót vezetett. Ebben arról is írt, hogy nőiességével kapcsolatos gondjai miatt pszichoterápiára járt, és az orvosa „meztelen birkózást” alkalmazott nála. Noha ez etikailag elfogadhatatlan, mégis a terapeuta szerelme tudta lelkileg megerősíteni a lányt. Bár többen felajánlották neki, hogy elbújtatják, Etty végül önként ment be a zsidók gyűjtőtáborba, s a tábori kórházban önkéntesként dolgozott deportálásáig.

Az Eset–történet azoknak a laikus olvasóknak is fontos olvasmányuk lehet, akik mélylélektani elemzésekből szeretnék megismerni az elmúlt évszázadot.

S. ZS.