Politikai alakítás – Jordán Tamás: A művészek itt nem számítanak

– Ön szenvedélyes sportfogadó. Mekkora esélyt adott magának igazgatói pályázatának benyújtásakor?

– A fogadásoknál oddsokban számolunk, aki nagyon esélyes, annak 1,1-es az oddsa, ami azt jelenti, ha százat teszek föl rá, tízet nyerek vele. Én az igazgatói pályázaton 1,6-1,7-es oddsot mondtam volna, ami papírformának látszott, vagyis esély, de nem egyértelműen meggyőző.

– Nem jött be. Az önkormányzat viharos ülésen új pályázat kiírásáról döntött. Ezt ki közölte önnel?

– Senki.

– Itt ül a boldog tudatlanságban?

– Természetesen mindenről értesültem, az egyik helyi portál élőben közvetítette is a közgyűlést.

– És ott volt a szakmai bizottság ülésén is.

– Elmentem, de tulajdonképpen nem voltam ott, mert nem hallgattak meg.

– Hogy történt ez, ácsorgott a folyosón, majd elküldték?

– Jött Eperjes, megölelt, benn elkezdték a vitát, főleg az ő hangja hallatszott ki a teremből. Amikor kijött, újra megölelt, félrehúzott, majd jól lehordott, hogy hogy tehettem ezt.

– Mit?

– Hát azt én sem tudom. Állítólag megfenyegették a pályázatát visszavonó ellenjelölt, Dér András támogatóit, de hogy ki, mikor és mivel, arról fogalmam sincs.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Indulatok nélkül, nyugodtan idézi fel a történteket.

– Nemcsak nyugodt, hanem a történtek ellenére hihetetlenül boldog vagyok. Nem tudtam, hogy ennyien állnak mögöttem, támogatnak, beleértve a közönséget, a szakmát, Törőcsik Marit, a nemzet színészeit. Mámorító, hogy ezt az érzést átélhetem. Ez elvehetetlenül az enyém. Gondoljon bele, láttam a saját temetésemet, láttam, hogy mennyien jöttek ki, olvastam a nekrológokat. Ez még olyanoknak sem adatott meg, mint Bessenyei Ferenc vagy Gábor Miklós.

– A polgármester azt mondta a közgyűlésen, Jordán Tamásnak is az az érdeke, hogy tiszta körülmények között nyerjen.

– Ez biztató. Azt nem értem viszont, hogy eddig miért nem voltak tiszták a körülmények. Azt, hogy Dér András pályázata kiszivárgott, én is mélyen elítélem.

– Elítéli? Nem az a normális, ha egy állami, önkormányzati színház vezetői állására pályázó művész még a döntés előtt megosztja vízióit a társulattal és a közönséggel is? Ráadásul ön is nyilvánosságra hozta a pályázatát.

– Ha a kiírás megengedi, hogy a pályázó csak a szakmai bizottság döntése után hozza nyilvánosságra elképzeléseit, akkor ezzel szerintem nincs semmi baj. A szakmai bizottság és az önkormányzat is arra hivatkozott azonban, hogy a pályázat nyilvánosságra hozása után botrányos körülmények alakultak ki. Senki nem vizsgálta, mik is a botrányos körülmények. Én megkértem Dér Andrást, írja le nekem, mire gondol. Reggel megígérte, délben azt mondta, ő ezt nem fogja leírni.

– Mit hallani Szombathelyen és a szakmában, mik lehettek a botrányos körülmények?

– Semmi konkrétat nem hallani, legfeljebb azt, hogy Dér Andrást sokan szidják, gyalázatosnak nevezik, hogy ellenem pályázott. Én úgy gondolom, hogy aki ma kilép a közélet porondjára, annak el kell viselni a pofonokat. A Nemzeti Színház élén engem végig támadtak jobbról is, balról is. Ezeket az ütéseket állni kell.

– Az ön érdekében a polgármesternek videóüzenetet is elküldő Törőcsik Mari – akivel napi kapcsolatban van – hogyan fogadta a döntést?

– Lelkileg összeroppant attól, hogy azzal kellett szembesülnie: a nemzet színészei és általában a művészek ebben a társadalomban semmit sem számítanak. Nem kötelező persze az ő véleményét elfogadni, de még csak egy választ sem kapott, hogy köszönjük, megérkezett az üzenete.

– József Attila költészetével ön most is járja az országot, sőt Erdélyt is. A pályázata körüli huzavona kapcsán eszébe ötlött valamelyik verssor a költőtől?

– Igen. „Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.”

– Nem lehet?

– Én mindig tudomásul vettem, hogy az igazgatói státus milyen kötelezettségekkel jár. A Nemzeti Színházat – ahol nagy formátumú színészek játszottak, játszanak, egyikük a bal-, a másikuk a jobboldali értékvilágban hisz – meg tudtam őrizni a béke szigetének. A színházigazgató nem állhat ki a saját politikai nézeteivel, hiszen nem csak az egyik oldalnak akar színházat csinálni. Ha viszont egy minőségi, jó színházért, egy életképes társulatért, a közönségért harcol valaki, s őt politikai eszközökkel és érdekekből hurcolják meg és megpróbálják eltávolítani, akkor ez azt üzeni, hogy nem lehet.

– Nemrég megjelent könyvében arról ír, hogy életének minden szakmai momentuma tulajdonképpen felkészülés volt a szombathelyi színházalapító szerepre. A történtek után is hisz a determinációban? S ha igen, mi az értelme a mostani kudarcnak?

– Száz százalékig hiszek a determinációban. Ez a pályázat azért még egyáltalán nem zárult le, de ha nem engem választanak, az sem véletlenül történik. A gondviselés vagy valaki akkor úgy akarta, hogy nekem máshol legyen jobb. Szókratész a védőbeszédében azt mondja: „Jó emberrel nem történhetik rossz, sem életében, sem halálában.”

– Bizonyára arra is gondolt már, hol folytatja, ha nem maradhat a szombathelyi színház élén.

– Azt remélem, hogy ha innen el kell mennem – amit természetesen nem szeretnék –, kapkodni fognak utánam a budapesti színházak igazgatói. Nagyon jó állapotban vagyok a koromhoz képest. Nincsenek egzisztenciális félelmeim. A társulatot azonban okkal féltem. Ezek a művészek miattam jöttek ide, kértem, telepedjenek le a városban, megtették. Minden társulat vezetői februárban döntik el, hogy a következő évadban kire számítanak, és kire nem, aztán márciusban megkötik a szerződtetéseket, majd műsort hirdetnek. Mi már szinte mindenről lekéstünk. Egyetlen megoldás van: meg kell hosszabbítani egy évvel a mandátumomat, mert ha pályázat útján jön új igazgató, akkor nem tudja, melyik színész marad, ki hajlandó rendezni, egyáltalán mi lesz a műsorterv.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Edződik a közéleti csatározásokban, politikai szerepre nem készül?

– Hát nem. Ha viszont nem választanának meg, a közéletből nem húznám ki magam, s kimondhatnám azt, amit gondolok. Akkor már megtehetném.

– Rengeteg bátorító telefont kap, sokan állnak ki ön mellett. Volt olyan vélemény, amelyik meglepte?

– Van. Kerényi Imre nyilatkozta valahol, hogy ő rám szavazott volna.

– Gondolom, újra pályázni fog.

– Ez a kötelességem, ez a felelősségem a társulat iránt.

– El tudja képzelni, hogy a történtek után lesz vetélytársa?

– A szakma tekintélyes részét ismerem, közülük senki nem akar pályázni. Az azonban előfordulhat: megkérnek valakit, hogy pályázzon. Ha bárki művészi rangjával és meggyőző elképzeléseivel jobb lesz nálam, emelt fővel fogadom a döntést. A Nemzetiben Alföldi például jobb igazgató volt, mint én, ezt soha nem tagadtam le. A lényeg, hogy jó kezekben legyen a szombathelyi társulat. Ehhez azonban szakmai és morális mércével és nem politikaival kell mérni a jelentkezőt.

– Miért annyira fontos Szombathely, hogy másfél évvel a mandátumának lejárta előtt önként otthagyta érte a Nemzetit?

– Korábbról kezdem. Tizennyolc évesen belecsöppentem az Egyetemi Színpad világába. A kádári kornak a tűrt kategóriájába tartozó együttesként az értelmiség agorája lett az a színpad. Jancsó Miklós, Szabó István oda hozták a filmjeiket, ott bukkant fel az Omega, Bródy Jancsi és a többiek. Azt hittem, arra való a színházi világ, hogy a bemutatók mellett megvitassuk közös dolgainkat. Erre tettem kísérletet a Merlinben is, de akkor már nem volt együtt a társadalom. A Nemzetiben azt terveztem, hogy beépítjük a szabadtéri színpadot, s az lesz az agorájuk az eszmecseréknek. A megosztott társadalomban erre már nem volt túl nagy esély. Szombathely viszont színházat akart, és a szellemi alapokat én rakhattam le. Agorát itt sem sikerült létrehozni, hiszen az emberek visszahúzódnak, nem mernek szembenézni a gondjaikkal, félnek. Valami fontos mégis történt. Hozzájárultunk a polgárok mentális állapotának javításához. Pedig a vállalkozás először reménytelennek látszott. Volt, aki azt mondta a leendő színházról: eddig is megvoltunk nélküle. Ide figyeljen, válaszoltam neki, ugyanezt mondták a kerék feltalálásakor. De tudja, mit, folytattam, maga nélkül is megvoltunk eddig. Megszületett a színház. Büszke vagyok rá, sokat dolgoztam érte. Mindent megteszek azért, hogy ne lehessen szétrombolni.