Plagi bá és a magyar felsőoktatás
A Schmitt Pál doktorijának ügyét vizsgáló bizottság azzal, hogy az egyetemre (SOTE) hárította a felelősséget tulajdonképpen a magyar felsőoktatást belenyomta a szarba. A bizottsági jelentés logikáját követve ugyanis egyértelműen felmerül 1. a magyar doktorik (nemzetközi összehasonlításban és mércével mért) minőségi követelményének kérdése; 2. a fokozatokat megadó bizottsági tagok szakmai kompetenciája.
Plagi bá ügye azonban egy sajátságos rendszerre is rávilágít: a diploma tulajdonképpen a különféle úton-módon (nepotizmus, politikai lojalitás jutalmazása, stb.) megszerzett pozíció jutalma; mintegy hozzá tartozik. A tudás, a teljesítmény teljesen értéktelen; mondhatni kontraproduktív. A Károli Gáspár Református Egyetem évek óta tartó botrányai ezt már régóta bizonyítják.
Elmondható, hogy Plagi bá ma már az erkölcs nélküli nemzeti-keresztény rendszer megtestesítője és reklámarca lett. Annak az erkölcsnek, amelyet a Nemzeti Alaptanterv szerint mindenütt tanítani fognak majd, a következők a kulcsszavai: csalás, lopás, gátlástalanság, becstelenség, cinizmus, szociális érzéketlenség, hazugság, szervilizmus, felfele seggnyalás, lefele taposás. Aki mindezeket elsajátítja és gyakorolja az Magyarországon garantáltan sikeres ember lesz.
Nagy kérdés, hogy ezek után a diákokkal, felsőoktatásban tanuló hallgatókkal szemben milyen (erkölcsi, hitelességi) alapon lehet még bármiféle követelményt is megfogalmazni?
Egyáltalán felmerült valakiben a kérdés: mi ennek az ügynek az üzenete a mai magyar fiatalság számára?
Dr. Jakab Attila PhD
(Strasbourgi Egyetem)
közmunkás-jelölt
