Összefogás a Démétér programért

2015. november 12., 14:40

Bővítés előtt áll a magánadományokból épült és működő Démétér Ház. Itt speciális apartmanokban a budapesti Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán kezelt gyerekeknek és családtagjaiknak biztosítanak szállást a lábadozás időszakában, amikor gyakori orvosi ellenőrzésekre van szükség. A csontvelő-átültetést követő két-három hetes sejtmentes időszakban ugyanis a régi csontvelő már, az új még nem működik; így a betegek immunrendszer nélkül élnek.

– A Démétér Program célja, hogy az operáció után a családok együtt maradhassanak, a gyerekek pedig betegségük ellenére is gyereknek érezhessék magukat. Otthonos lakókörnyezetet s állandó foglalkozásokat is nyújtunk a kicsiknek – mondta a 168 Órának Sedlák Gabriella, a program koordinátora.
Most a kórház egy romos szárnyát is szeretnék felújítani, újabb lakrészekkel bővíteni. Ehhez jelentős társadalmi összefogásra és anyagi támogatásra van szükség. Erre is felhívja a figyelmet Koszticsák Szilárd fotókiállítása Ilyen a box címmel. Az MTI munkatársa hosszú időt töltött a kórházban és a Démétér Házban; megrázó képei ott láthatók.

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?