Őrzők
Művészeknél gyakori, hogy az életmű elhomályosítja, érdektelenné teszi az életet. Van aztán, hogy felértékeli, fénybe vonja. De az csak ritkán esik meg, hogy valamiképpen az élet lesz az igazi, fontos, kiemelkedő művészi teljesítmény is – anélkül hogy az elkészült művek értékéből ez bármit is levonna.
Az ilyesmi persze egészen kivételesen adatik csak meg az embereknek. De ahogy a Kiscelli Múzeum Oratóriumában látható időszaki kiállítás bizonyítja, néha megadatik. Gádor Magda és Nagy Sándor közös tárlata az Őrzők címet viseli, s valóban, keresve sem találhatni ennél pontosabb címet e két művész közös életének, életművének.
Nagy Sándor és Gádor Magda az ötvenes évek elején találkozott egymással a Képzőművészeti Főiskolán, egymásba szerettek és összeházasodtak, a főiskola elvégzése után kiköltöztek egy műteremlakásba a Százados úti művésztelepre, és azóta is ott élnek s alkotnak. Íme, az életrajz, amelynek mélységét nemcsak az adja, hogy két ember, jóval túl a kilencvenen még alkotóereje birtokában van, nemcsak az, hogy több mint hatvan éve élnek és alkotnak együtt, egymás mellett (pedig ez is igazán elég volna, hogy kalapot emeljünk), hanem például az is, hogy e két ember nemigen kerülhetett volna máskor egymás mellé, mint épp az ötvenes évek elején (egyikük paraszti sorból érkezett a főiskolára, másikuk fővárosi művészcsaládból), ám ők, lám, ezt a próbát is kiállták, bizonyítva, hogy az élet bonyolultabb, még ha néha egyszerűnek látszik is.
Vázlatos életműkiállítás az Őrzők, mindkettejük valamennyi alkotói korszakából kapunk egy kis ízelítőt, az újabb időkből kicsit többet, s nemcsak azért, mert az utolsó évtizedek papírszobrai (Gádornál) és fafaragásai (Nagynál) jobban elférnek a szűkre szabott kiállítási térben, mint a kezdő évek nagyívű szobrai (többségük csak fényképként tud itt jelen lenni), hanem azért is, hogy arra kerüljön a hangsúly, változó, alakuló, formálódó életmű ez ma is még: szépségesen, megejtően befejezetlen.
