Örökérvény

A gyulai Shakespeare Fesztivál reprezentatív külföldi előadása a varsói Drámai Színház produkciója, a litván Oskaras Korsunovas rendezte, aki visszatérő vendége a gyulai fesztiválnak, legutóbb a Viharból készült Miranda című előadását, valamint a Szentivánéji álom két rivális pizzériába telepített változatát láthatta a közönség. A rendező világhírű mestere a markáns olvasatnak, másrészt a domináns, meghatározó díszlet találékony szerepeltetésének. (A Mester és Margarita számos fesztiváldíjat elnyert előadásában például egy óriási kerek asztal „teríti be” a színpadot: alatta, rajta, körülötte és fölötte játszódik a többszálú történet.)

A Szeget szeggel egy parlamenti ülésterem és egy klasszicizáló bírósági tárgyalóterem gondosan fölépített terében játszódik. A neten föllelhető fotók szerint a parlamenti ülésterem megejtően hasonlít a varsói parlamentre, aligha véletlenül. A komorbarna faépítmény erősen emelkedik, a színészek függőlegesen is bejátsszák a színpadot; mindenféle rejtekajtókon, láthatatlan járásokon közlekednek ki s be.

Az első jelenetben Vincentio, Bécs hercege – vagyis uralkodója – érkezik, és mindjárt rémálmok gyötrik: birodalmában elszabadultak az erkölcsök és az indulatok, mert hiába a megfelelő törvények, ha ő maga gyönge alkalmazni őket. Úgy dönt tehát, hogy a bigott moralista Angelót ülteti a helyére, míg ő elvonul – na persze Magyarországra, holmi háborús helyzetet áttekintendő.

Ezek a bizonyos rémálmok villódzó lila-zöld fényárban törnek rá – a színpadot meg ellepik a vonagló figurák: baljós kezdés, revükörnyezetet ígér, de aztán szerencsére kimúlik. Amikor egyszer-kétszer mégis visszatér, amolyan szürreális bevonatot képez a cselekmény mögött.

A kiválasztott, azaz Angelo azzal kezdi a törvények alkalmazását, hogy elrendeli egy bizonyos Claudio kivégzését, aki házasság nélkül hált együtt a szerelmével, és az éjszaka gyümölcse már megszületés előtt áll. Nem számít, hogy a pár szereti egymást, nem számít, hogy házasodni készülnek – a törvény számít, és a rend. A rendet pedig – legalábbis a látszatát – az erős kéz ígéri: Angelo hajthatatlan. Az Angelót játszó színésznek, Przemysław Stippának legfőbb eszköze a mosoly: lehengerlően széles skálán mosolyog, a kegyetlenségtől a magabiztosságon át a bukás tudomásul vételéig mindent kifejez.

Claudio a barátjával, Lucióval üzen a börtönből a húgának, az apácának készülő Izabellának, hogy könyörögjön életéért az új uralkodónak. Martyna Kowalik Izabellája hosszú szőke hajú amazon, aki az életnél (kivált a másénál) csak a hitét és morális következetességét értékeli nagyobbra. Amikor ugyanis Angelo egy szerelmes éjszakát követel tőle a bátyja életéért cserébe, habozás nélkül dönt a bátyja halála mellett.

A tézis egyszerű: a törvényhozó, illetve -alkalmazó önmagát rendre a törvény fölött állónak tekinti.

Ennyire mégsem egyszerű, mert Korsunovas kiegészíti ezzel-azzal: a hatalom erkölcstelen birtokosával szembeni harcban sem a sziklaszilárd morál, sem a rendíthetetlen következetesség nem elég, kell még némi trükk, cselfogás és legfőképp némi képlékenység, pontosabban rugalmasság a harcmodor megválasztásában. Magyarul: némi cselvetés és csalás.

Ennek levezénylésére a mindaddig makulátlannak tudott, ámde a törvények alkalmazásában gyönge kezűnek bizonyult Herceg vállalkozik: az ő segítségével épül bele az előadásba az az epizód, amely például a Minden jó, ha vége jó című darabban is sztorifordító szerepet játszik: Izabella helyett az Angelóba szerelmes – és a semmiből, pontosabban a Herceg emlékezetéből előkerült – Marianna vállalkozik a szerelmes éjszakára.

A litván rendező színes tablóval veszi körül a történetet: minden mellékszereplőnek – az írnoknak, az őrnek, a részeges fogolynak, a kerítőnőnek – egyéni arca van, a tömeg itt nem massza. Ez persze köszönhető az igen jó karban lévő lengyel társulatnak is: nem várnak nagyjelenetre ahhoz, hogy figurát ábrázoljanak. Ez persze ugyancsak a koncepció része, hogy a nép, az alattvalók egyrészt nem számítanak a hatalmi játszmákban, másrészt igyekvő alkalmazkodással ezt tudomásul is veszik. Hm.

A Herceg szerzetes képében/jelmezében vezényli a nagy cselt – és alig-alig, de azért kilóg a csöppet sem szent cél: Izabellát igyekszik megnyerni magának. Sławomir Grzymkowski pompás színész: nemcsak az alakváltásban jeleskedik, hanem a rejtett motivációk óvatos föl-fölvillantásában is. Már nemigen hisszük, hogy ő a „jó király”, legföljebb azt, hogy népe előtt szeretné megőrizni ezt az arcát. Már inkább gondoljuk, hogy fifikásan kitervelt manipuláció az egész: a hatalom átmeneti átadása Angelónak arra szolgál, hogy a saját hatalmát szilárdítsa meg általa, és ezért, mint az előadás végén kiderül, semmi sem drága.

Minden sikerül, és a klasszikus shakespeare-i észjárás szerint: az éjszaka mindenki megelégedésére szolgál, ám Angelót nem riasztja vissza attól, hogy azonnali kivégzési parancsot küldjön a börtönbe: esze ágában sincs betartani az alkut és az ígéretét. Hogy Claudio halálát megakadályozza, a Hercegnek muszáj lelepleznie magát az őr előtt, sőt muszáj azonmód „visszatérnie”, hogy ítéletsorozatával rendet teremtsen és nem mellesleg elvarrja a szálakat.

A gyulai előadáson Nádasdy Ádám magyar szövegét vetítették a képernyőkre. A fordítás remekül illeszkedett nemcsak a darabhoz, hanem – szerencsés véletlen – Korsunovas értelmezéséhez is, amelynek lényege, hogy „hős nem marad szárazon”, vagyis senki nem makulátlan, aki a hatalom közelébe kerül. Nádasdy fordítása mindeddig nem szerepelt magyar előadásban – ez még várat magára.

A szálak elvarrása ismét egy szürreális jelenetbe torkollik: elszabadulnak a figurák, az erkölcsök és az indulatok. Ez a jelenet – a dinamikus (és hangos) zenével, a villódzó fényekkel, a színpad teljes terjedelmében előállított kavalkáddal – egyszerre mutatja a hatalmi mámort és a fékevesztettséget. A valódi arcokat, mondhatni.

A Herceg ugyanis ellentmondást nem tűrő, inkább erőszakra, mint táncra emlékeztető mozdulatokkal rántja magához Izabellát, a kitrükközött szerelmes éjszaka alanya, Marianna odahúzza, majd eltaszítja Angelót, a megmenekült Claudio döbbenten bámul maga elé, mellette a közben megszületett kisdeddel a győzedelmesen mosolygó ara.

Semmi kétség: itt mostantól rend lesz, erőskezű rend. Mert Angelo mosolyán azt is látjuk: eljön még az ő ideje.