Orbánnak mennie kell

Azért volt ez fontos, mert leszámolt az önbecsapásokkal; a „belülről bomlasztani”, az „emberarcú szocializmus” hazugságaival. Ez a mondat elmondta, hogy a rendszer reparálhatatlan, és ameddig a rendszer, a névadójával együtt el nem tűnik, addig csak a szakadékba való rohanást lehet fékezni ideig-óráig; egyben kijelölte a mindent megelőző feladatot. Ezt el is fogadták az akkori elit tagjai, és megpróbálták saját ízlésüket, politikai meggyőződésüket a célnak alárendelni: Kádárnak mennie kell. Mai szemmel szinte hihetetlennek tűnik, hogy egy asztalnál ülhetett Konrád György és Csoóri Sándor, Tamás Gáspár Miklós és Csurka István, Haraszti Miklós és Bíró Zoltán, Pozsgay Imre és Orbán Viktor (jó, ez utóbbi vaskos irónia).

Természetesen a veszprémi és tapolcai választási civakodások járnak az eszemben.

Sokak szerint a mostani helyzet sok szempontból rosszabb, mint a nyolcvanas évek végének állapota. Ki kellene már végre mondani, hogy Orbánnak mennie kell. Vagy ha így jobban tetszik: Orbánnak kell mennie. Nem lehet toldozgatni-foltozgatni a rendszert, az „emberarcú fideszes” ugyanakkora hazugság; és a célnak alá kell rendelni mindent. Azért lenne fontos ez, mert tökéletes, mindenkinek tetsző jelöltet soha nem fogunk találni, lévén mi magunk nem vagyunk egyformák. Valaki baloldali alternatívát vár, valaki liberális áttörést, valakinek ez a jelölt tetszik, valakinek egy másik; az MSZP ezt szeretné, a DK amazt, az Együtt mégamazt; Para-Kovácsnak az a fontos, hogy a jelölt szeresse a Ramones-t, Seres László drogliberalizációt vár, Tóta W. újra szeretne cigit venni bárhol; TGM szerint embernek sem nagyon nevezhető, nemhogy megfelelő jelöltnek, aki nem idézi ófrancia eredetiben a méltán elfeledett XVI. századi francia filozófust, és folytathatnánk a sort a végtelenségig.

Ennek nincs most itt az ideje. Az Orbán-rendszer lebontása nehéz és hosszú feladat, viszont egyre sürgetőbb: a szakadék közel. Az az ember a fontos most, aki a legkisebb résbe is be tudja tenni a lábát, aki a legkisebb repedést is észreveszi a falon, aki felismeri a leggyengébb pontokat és a lehetőségeket ki is tudja használni. Nem számít, hogy egyébként az általános iskolai osztályképen szamárfület mutatott a tanárnéninek, vagy az, hogy egyszer bliccelt a villamoson.

Egészen ritkán fordul elő, hogy a lángoló házban a megmentésünkre érkező tűzoltóval elébb egy harminc kérdéses tesztet töltetünk ki, és még ritkábban, hogy közöljük is vele: kilencvenöt százalék alatti eredmény esetén még csak ne is ábrándozzon arról, hogy megmenthet minket.

Ráczkevy Miklós