Öngyilkosságot követett el a Soundgarden énekese
Öngyilkosságnak nyilvánította Chris Cornell halálát a Wayne megyei halottkémi hivatal. A világhírű seattle-i rockzenekar, a Soundgarden énekesének a holttestét helyi idő szerint szerda éjjel találták meg koncert után a detroiti MGM Grand Detroit szálloda egyik szobájában. A felesége kérésére törték rá az ajtót. Dontae Freeman detroiti rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a segélyhívás pontban éjfélkor futott be. Közlése szerint az énekes holttestét egy pánttal a nyakában, a fürdőszoba padlóján találták meg. A boncolást még nem végezték el.
Fotó: EPA/Valerie Kuypers
Szerdán napközben még úgy tűnt, hogy Cornell-lel semmi gond, jól érzi magát, a koncert előtti tweetje a „Finally back to Rock City” mellett ezt tanúsították azok is, akik utoljára élve látták. A felesége, Vicky Karayiannis úgy nyilatkozott, hogy a férjével közvetlenül a koncert előtt találkozott utoljára, Cornell pedig „semmiféleképpen” nem volt öngyilkos hangulatban. A házaspárnak két gyermeke van, Cornellnek pedig még egy az első feleségétől.
Cornell – polgári nevén Christopher John Boyle – 52 éves volt. 1964. július 20-án született a Washington állambeli Seattle-ben. Itt alapította meg 1984-ben a grunge előfutáraként és egyik legjelentősebb együtteseként ismert Soundgardent. A rockzenekar az 1989-ben megjelent második albumával, a Louder Than Love-vel robbant be a köztudatba és az amerikai Bilboard 200 listára, Cornellt pedig a a kritikusok mennybe menesztették a jellegzetes, négy oktávot átölelő hangjáért – és eltemették a közhelyízű dalszövegeiért.
Amellett, hogy kiváló zene van rajta, az ezután következő albumával, a Badmotorfingerrel a Soundgardennek hatalmas szerencséje is volt, a lemez ugyanis alig néhány héttel azután a Nirvana Smells Like Teen Spiritje után jelent meg, amely végleg lesöpörte a slágerlistákról és hosszú időre méltán felejtésre ítélte az akkor már kifulladóban lévő glamet. Az alanyi jogú világsikert végül az 1994-es negyedik album, a Superunknown hozta el a Soundgarden számára. Slágerét, a Black Hole Sunt unásig játszotta az MTV, a dalért pedig 1995-ben Grammy-díjat is kapott az együttes. (Egy másik dalért, a Spoonmanért pedig még egyet ugyanazon a díjkiosztón.).
A Soundgarden 1997-ben feloszlott, Cornell pedig szólókarrierre adta a fejét, mígnem 2001-ben Audioslave néven összeállt a Rage Against The Machine három tagjával. Az Audioslave három albumig jutott, mielőtt Cornell 2007-ben kilépett volna. 2006-ban ő énekelt az emberemlékezet óta legjobb Bond-film, a Casino Royale főcímdalában, a You Know My Name-ben, aztán a Soundgarden 2010-ben újrakezdte, az együttes utolsó lemeze, a King Animal 2012-ben jelent meg. A világon eddig összesen 14,9 millió olyan albumot adtak el, amelyen Cornell hangját lehet hallani.
Cornell halála azt jelenti, hogy a grunge négy emblematikus zenekarának négy frontemberéből már csak egy él, Eddie Vedder, a Pearl Jam énekese. A Nirvanaé, Kurt Cobain 1994-ben öngyilkos lett, Layne Staley az Alice In Chainsből pedig 2002-ben kábítószer-túladagolásban hunyt el.