Olajfalók

Harmadik olajválságot jósol a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője, Nobuo Tanaka. A két korábbi krízist is a kínálat visszafogása váltotta ki: az 1973-as válság idején megnégyszereződött a fekete arany ára, míg a második olajsokk idején, 1978 és 1980 között épp az OPEC (kőolaj-exportáló országok nemzetközi szervezete) duplázta meg azt. Elemzők nem zárják ki az év végére a 200 dolláros hordónkénti szintet, de a Gazprom prognózisa még ennél is borúsabb: akár 250 dollárba is kerülhet az olaj. Hegedűs Miklóst, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatóját Juhász Éva kérdezte.

A G8-ak júliusi tanácskozását megelőző egyeztetéseken felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a legmagasabb szintre kell emelni az olajipari beruházásokat. Az USA-ban sokkot vált ki az újabb olajárrekord. Az amerikai energiaügyi miniszter, Samuel Bodman szerint azonban nincs válság, holott a Nemzetközi Energia Ügynökség, az IEA ezt jövendöli. Van-e alapjuk ezeknek a feltételezésnek?

Klasszikus olajválságról aligha beszélhetünk. Korábban fizikai értelemben volt kevés az olaj a piacon. Szerintem a magas olajár és az ebből fakadó „sokk” túl van dimenzionálva. Reálértéken 1980-ban a kőolajár majdnem ugyanannyi volt, mint ma. El kell ismerni azonban, hogy az elmúlt húsz évben relatíve kedvező feltételek mellett lehetett olajat vásárolni, és ez ösztönözte a fogyasztás dinamikus emelkedését. Az utóbbi öt évben a feltörekvő gazdaságok közül Kína, India és Brazília gyors gazdasági növekedést produkált. De egyre erőteljesebben érvényesül egy globális folyamat is: a fejlett országokból átkerülnek az energia- és anyagigényes ágazatok a gyorsan fejlődő térségekbe. Ezek az országok azonban az extenzív fejlődés jegyeit hordozzák: nagyobb az energiaigényük. És az utóbbi két-három évben komoly többletkereslettel jelentek meg a piacon.

Csak a két számjegyű gazdasági növekedést mutató országok olajéhsége okolható a hordónként 135 dollár körüli árért?

Nem teljesen. A másik ok, hogy a fejlett világban háttérbe szorult az energiatakarékosság, a fogyasztás visszafogása. A Clinton-kormány idején az üzemanyag-felhasználás racionalizálására fontos fejlesztések indultak, most viszont leállt ezzel Amerika. Divat lett terepjárót tartani, amelynek teljesítménye nagyobb ugyan, de óriási energiaigényű. Ez a szokás Európába, sőt Magyarországra is begyűrűzött. A világ kőolajfogyasztása évente 1-1,5 százalékkal nő, de 2008-ra például 2 százalékkal számolnak a szakemberek, pedig a kitermelés alig emelkedik, inkább stagnál. A tartalék kapacitással rendelkező arab országok nem érdekeltek a termelés fokozásában, hiszen így is fuldokolnak az olajdollárokban.

Önmaguknak tartalékolnak, vagy szándékosan srófolják feljebb az árakat?

Mindkét feltételezés helytálló. Az OPEC-országok számára már-már elkölthetetlen többletjövedelmet jelent minden pluszbevétel. Másfelől – véges erőforrásról lévén szó – a magas árak mögött az a félelem is állhat: mi lesz, ha a készleteink egyszer kimerülnek. A fogyasztási attitűdöket megváltoztatni az olajfelhasználás mérséklése érdekében viszont olyan, mint a tű fokán átjuttatni egy tevét. Ennek ellenére az energiahatékonyság erőteljes javítása, az energiatakarékosság semmi mással nem helyettesíthető. Persze rövid távon a kínálati oldalon is keresni kell a lehetőségeket.

Meddig elegendőek a világ kőolajtartalékai?

Az utóbbi két évtizedben mindenki a kőolajkorszak végét jósolta, 35-40 évre becsülve a készletek élettartamát. Érdekes: most is ennyit mondanak a szakemberek. Ám úgy gondolom, a korszak vége bizonytalan. Olajhomok például óriási tételben áll rendelkezésre a világban. Állítólag az ebből kivonható olaj mennyisége jóval nagyobb, mint a mostani technikával kinyerhető energiahordozóé. És ugyanez igaz a földgázra is.

Magyarországon is léteznek ilyen „nem hagyományos” tartalékok?

Igen. Ha kialakul a makói földgázkészlet kitermelési technikája, és az gazdaságos lesz, ez a lelőhely a várható magyar földgázigényeket 50-60 évre is kielégítheti.

Számolnia kell-e hazánknak a jövőben növekvő kőolajimporttal?

Magyarországnak az elkövetkező 5-8 évben a mainál több nyersanyagra nemigen lesz szüksége. A benzinfogyasztás már az idén is megtorpanni látszik, sőt, csökkent. Ám a gázolajfogyasztás tovább nő a közúti árufuvarozás magas aránya miatt.

A nemzetközi áruszállítás java még mindig közúton történik. Nyugat-európai társaikhoz hasonlóan a magyar fuvarozók is tiltakoznak a magas ár miatt. Ön szerint szükség van-e állami beavatkozásra?

A korábban említett globalizációs hatások nálunk is érvényesülnek. Európából – s így Magyarországról is – kitelepülnek a bérigényes tevékenységek. E folyamat a bérköltségekben megtakarítást, a szállításban viszont többletköltséget jelent. Ameddig a bérmegtakarítás jóval nagyobb, mint a szállítás költsége, addig ez a szerkezet nem változik. Az olyan állami akarat, amely a benzinköltségek és azok adóinak mérséklésére irányul, rossz hatású. A fuvarozóknak kellemetlen a magas üzemanyagár, de be kell látniuk: nincs hiány belőlük. Ha mesterségesen életben tartja őket az állam, akkor magas gázolajfogyasztókat támogat – már csak az elavult gépparkból kifolyólag is –, és ez nehezíti az árak letörését. Elképzelhető, hogy ezer fuvarozó tönkremegy – olvasom az újságban. Hát igen. Régebben százezer bányász volt, most pedig ötezer van.

Jön a nyár, többet utazunk. Hogyan alakul a hazai lakossági fogyasztás?

Magyarországon rövid távú fogyasztáscsökkenés tapasztalható a benzinár miatt. Ez korábban nem volt jellemző. A literenként háromszáz forint feletti ár esetén a lakosság fogyasztása már nem nő, ez a lélektani határ. Felméréseink szerint 2008 első négy hónapjában egy százalékkal esett vissza az üzemanyag-vásárlási kedv. Még a megszorítások éveiben, 2006-ban és 2007-ben is négy százalékkal nőtt a benzinfogyasztás a két év átlagában. A magas árak viszszafogják a fogyasztást, de megállítani nem tudják. Hosszú távon a magas árak ellenére valószínűleg így is növekedni fog a lakosság üzemanyag-fogyasztása. Átmenetileg a magas árnak visszafogó hatása lesz ugyan, de évtizedes távon biztosan nő a kereslet. A fogyasztás bővülése abból is megjósolható, hogy Nyugat-Európában ezer lakosra 500-550 darab gépkocsi jut, s Magyarországon mindöszsze háromszáz. Felzárkózásunk miatt ez a szám nő, ezért több üzemanyag fogy majd. A lakosság átlagos költéséből egyébként az üzemanyag-vásárlás 4,5 százalékot tesz ki. Amerikában és Nyugat-Európában ez mindössze két százalék.