"Nyolcmilliót kapsz, ha megölöd"

Itt minden összefonódik és borulnak a megszokott keretek. A hős gyilkos, a gyilkos nyomozó, a rendőr akadály, az ördögi terv kiagyalója pedig veszélyesen közel lapul az emberi felszínhez. Bonyolult film A nyomozó, ugyanakkor odaszegez a moziszékhez. Ki képes ilyesmire? Bárki, csak elég indíték kell hozzá…

2008. október 14., 10:39

Ezt a bárkit jelen esetben Gigor Attilának hívják. Hívhatják még tehetséges fiatal rendezőnek, ha úgy adódik, az ő keze munkája, első nagyjátékfilmje a szóban forgó alkotás.

Történetünk hőse egy társadalomtól izolált fazon – ha finoman akarnék fogalmazni, úgy írnám: nem éppen a lelki egészség mintaképe az, aki naphosszat halottak társaságában múlatja az időt.

Nem akarok finoman fogalmazni: begubózott, rideg, ijesztő gondolati világú figura, hogy mégis szerethető, az esetlen, mackós föllépésének és ezt meghazudtoló fürge észjárásának köszönhető. Malkáv Tibor kórboncnok. 37 éves, ami azért fontos, mert nem fontos.

– Malkáv, maga olyan, mintha nem is lenne – összegzik kevésszavú emberünk alapvető vonását a film során.

Pedig nem is.

Malkáv olyan módon és olyan színekkel létezik, ahogyan a néző előzetes ismereteire alapozva, a zsáner toposzos elemeivel meg tudja tölteni. Elsőre pont azért tűnik üresnek, mert így olyan lehet, amilyennek látni szeretnénk. A nyomozó felvonultatja a műfaj összes klasszikus eszközét történetvezetésben, megvalósításban egyaránt. Egyes jelenetekben a fény és árnyék játéka, a meglassuló kamerakezelés, a fekete-fehérbe sápadó, vizes aszfalt a film noirt juttatja eszünkbe. Máskor hősünk a krimiirodalom klasszikusait idézi önkéntelenül is. Felbukkan a titokzatos megbízó, a végzet asszonya, a csapodár feleség, a zugügyvéd, a keményöklű rendőrtiszt.

Megmosolyogtatóak, mégis organikusak az olyan, nosztalgikus jelenetek, mint a temetésen, esőben összegyűlő főalakok, vagy a Poirot-t idéző látomásszerű okfejtés, melyben holtak és élők az egyetemi előadóban közösen vitatják meg a katedrán töprengő Malkávval, ki lehet a tettes.

És bár az atmoszféra végig szürreális, nem hiányzik belőle egy kis bumfordi báj, meseszerűség és helyzetkomikum sem – mindig a legjobbkor oldva a nyomasztó hangulatot.

Klisédömping, amelyik pont attól kap új, más minőséget, hogy klisédömping is. Gyilkos, nyomozó és áldozat minősége nem választható széjjel, hősünk egy kicsit mindegyik, de többnyire egyik sem. Kutyaszorítóba kerül, ahonnét ki kell vágnia magát. Játékos, elgondolkodtató és egészen egyedi film A nyomozó. A cselekmény tempója néha leül, de ez a sajátos légkör, amit leginkább merengő, krimibe oltott krimiként lehetne jellemezni, rabul ejt.

Kötelező darab. A gyilkos pedig nem más, mint…

A nyomozó (2008, Budapest Film)
Írta és rendezte: Galambos "Gigor" Attila
Főszereplők: Anger Zsolt, Rezes Judit
Operatőr: Herbai Máté

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.