Neten való nyammogásunk közepette...
A héten három új mozi veszi be a filmszínházakat: egyrészt ugye a második ’Hellboy’, Mike Mignola képregényszerző ördöge Guillermo del Toro rendezésében, melyről Kojer kolléga kimerítő beszámolót sercintett ; egy édes(?)bús(?) Kusturica-darab, melynek a címe ’Az ígéret szép szó’, és amelyben eladnak (vagy nem?) egy tehenet; illetve az ’Űrgolyhós’ Mel Brooks hatvanas években futott tévésorozatának újrája, a ’Get Smart’, mely a Fordítók Országos Szövetségének jóvoltából a hiperintelligens ’ZseniKém’ címet kapta.
Mit ajánlunk? Hát, maradt tegnapról valami gyönge húsleves, a főtt húshoz kicsi tormát.
Ám ha már megfilmesítés, akkor a neten való nyammogásunk közepette ne feledjünk csipegetni picit az Mtv tányérjáról sem – a honlapjukon fellelhető
videótárugyanis több, mint pazar. Nem elég, hogy nagyjából az összes Lévai Balázs-féle zenetörténeti AblakZsiráf, miszerint ’Dob+Basszus’ fellehető, de visszakereshető a ’Deltától’ a ’Tüskevárig’ az összes klasszik, amit a királyi jogtulajdonos digitalizálásra ereszthetett. Azt például tetszenek tudni, hogy Déry Tibor ’Feleletéből’ 1975-ben tévéjáték készült? Köpe Bálint szerepében Kuna Károly, Bessenyei Ferenc, mint Farkas Zénó egyetemi professzor, valahol a hetedik rész felénél járok, Esztergályos Cecília mindenesetre már eddig van.Kicsit előrébb rohanunk most: egyrészt augusztus 29-től AniTime- Animációs filmfesztivál a Kossuth moziban, a
programbanszerepel többek között a ’Kirikou és a boszorkány’ folytatása, illetve a zseniális ’Persepolis’ – melynek képregényes eredetijének második részét egyébiránt a napokban készül a polcokra pakolni a Nyitott Könyvműhely, az első részről pedig itten. Másrészről augusztus 27. és 31. között irány Szeged, és a Szegedi Ifjúsági Napok; a fesztivál-felhozatal egyik legszimpatikusabb versenyzője, szerény gyerek, mégis kedves a szívünknek. Lesz kérem ’Morcheeba’ meg ’Mattafix’, ha valaki ilyen dolgokra gerjed, bővebben a honlapon lehet böngészni.Péntek este Dönci-emlékkoncert Dénes József emlékére a Gödörben – elmegyünk, mint az utolsó metró. A héten még látható az
OCTOGONart galéria vendégszereplésea margitszigeti Holdudvar Galériájában; Grecsó Zoltántáncművészeti estje ellenben minden szerdán a Tűzraktérben tekinthető meg, és most hazudunk, mert ezen a héten igazából, nem rendhagyó mód ugyan, de kedden este ropják az artisztikát. Augusztus 25.-én, 10.05.-kor ’Dowling atya nyomoz’ a Viasat 3-on, amelyben Michael Douglas Karl Maldennek már nem, ellenben Tracy Nelson Tom Bosleynak igenis hozza majd a kocsit.Stefan mindeközben szomorúan néz.